„Egy kicsit különös hangulat lett úrrá a mérkőzés végére, ami érthető is a hazai csapat helyzetét tekintve, de mi nagyon jól kezdtük a meccset és már az első félidőben, egy jó focival, megöltük azt” – kezdte Hiddink. „Jól védekeztünk, kellő nyomást gyakoroltunk és a gólok is jöttek. A második gólunk után vége volt a meccsnek.”
„Jó volt látni Patot a pályán. Természetesen mindenki sokkal korábban szerette volna már ezt látni, de szüksége volt egyfajta előszezonra. Nem volt a legkeményebb PL meccs, de jó volt végre látni a pályán. Meglátjuk, hogy küzd majd a helyéért. A játékosok látják, hogy velük együtt szenved az edzéseken, hogy extra munkát vállal, átérzik a helyzetét, így mindenki örült a debütálásának. Neki pedig óriási megkönnyebbülést jelent a gólja.”
„Falcao egy sérülésből jött vissza úgy 14, vagy egy kicsivel több napja. Jól halad. Most megvolt az a luxus számomra, ami korábban, a télen nem, amikor csak Diego Costa állt a rendelkezésemre. Falcao és Remy is sokat kihagyott akkor, Traore pedig csak egy kölyök volt még. Utóbbi nagyon gyorsan fejlődik, készítettünk is neki egy személyre szabott programot, hogyan küzdjön meg ezzel a helyzettel. Jelenleg több játékosom is van, akik ugyanazért a pozícióért küzdenek. Szeretem azt, amikor jönnek, és kopogtatnak az ajtómon, amikor ilyen ambiciózusak. Nem ígérhetek meg senkinek semmit, de szeretek őszinte lenni a játékosaimmal, még ha ezzel megnehezítem is a dolgomat.”
„Johnnak volt egy kis problémája az Achilles-inával, Gary pedig épp az Angol-Holland meccsről jött, ahol összeszedett egy kisebb sérülést. Kicsit meglepett a dolog, hisz neki is az Achilles-inával vannak gondjai. Ugyan nem játszott, de mégis sérülten jött vissza. Ez volt az oka, hogy egyikőjük sem volt a keretben, és meglátjuk, hogy javul az állapotuk a következő napokban.”
Loic Remynek ugyancsak az ínszalagjával, valamint az ágyékával vannak gondok a holland mester szerint.
„Jó volt látni Loftus-Cheeket, Clarke-Saltert és Miazgát a pályán. Már nem nyerhetünk semmit, ami kicsit könnyebbé teszi a helyzetet. De jó látni, hogyan küzdenek meg a nyomással. Mindig is szerettem teret adni a fiataloknak, és most, a szezon hátralévő részében erre gyakrabban is lesz lehetőségem. Loftusnak fontos, hogy végre nem csak 45-60 percet játszott. Át kell éreznie a PL esszenciáját.”
„Nagyon örülnénk, ha sikerülne veretlenül befejezni a szezon második felét. Ha beküldöm a fiatalokat, nagyobb a kockázat a bukásra, de nincs ezzel semmi baj, szívesen teszem meg.”
Matt Miazga, Baba Rahman, Ruben Loftus-Cheek és Kenedy is nevezve volt a kezdő tizenegybe, sőt, Jake Clarke-Salter is kapott pár percet a mérkőzés végén, megadva ezzel a védőnek egy győztes meccsen való debütálás örömét.
Miazga szintén debütáns volt a Villa ellen, Ivanovic mellett kezdve a védelem szívében.
„Mattnek egy meglehetősen kényelmes mérkőzése volt, bár való igaz, hogy nem egyszerű Gestede ellen játszani. Úgy gondolom, mindenkinek megmutatta, hogy megvan benne kellő a potenciál.”
„Hogy őszinte legyek, nem ez lesz élete legkeményebb meccse. És amikor igazi háború folyik majd a pályán, tudnod kell, hogyan birkózz meg vele. De első lépésnek ez egy jó meccs volt.”
„Egy kicsit naivan érkezett, egy olyan ligából, ahol máshogy vezetik a mérkőzéseket. Ebben az országban a játékvezetők sokkal nagyobb teret hagynak a támadóknak, amit én személy szerint kedvelek.”
„Hozzá kell még szoknia az itteni trükkökhöz, a lökdösődéshez, hisz más ligákban ilyenekért talán szabadrúgás járna. Jómagam elfogadom ezt, és szeretem is nagyon, de az ilyesfajta naivitástól meg kell szabadulni a lehető leghamarabb. De csak kevés ilyen példát láttam tőle a mai nap.”
„Miazga még fiatal, bár már idősebbnek néz ki. A klubnak el kell döntenie, mihez kezd vele jövőre, de én nem bánom, ha már most lehetőséget adhatok nekik.”
„Loftus-Cheek már korábban pályára lépett a szezonban, és most Clarke-Salter is játszott az utolsó 15 percen. Kenedy is a pályán volt. Nagy öröm látni a fiatalokat a pályán, főleg a szezon e késői részében.”
Loftus-Cheek számára ez volt az első alkalom, hogy végig a pályán lehetett egy bajnoki mérkőzésen. Habár már korábban is hallotta a kettős sípszót a pályáról (a MK Dons felett aratott FA-Kupa győzelem alkalmával), Hiddink kiemelte ennek fontosságát.
„Fontos számára, hogy hozzászokjon a folyamatos játékhoz. Eddig általában lecseréltük egy óra játék után, ám most okkal hagytuk fent szenvedni egy kicsit.”
„Megtapasztalhatta, milyen 90 percet eltölteni egy bajnokin, igaz nem a legnagyobb tempójú meccsen. De hozzá kell szoknia.”
„Kapott egy kisebb görcsöt a végén, de én azt mondtam neki, hogy „Gyerünk, ez csak jó neked!” Muszáj szenvedniük is egy kicsit, az jó, az is kell.”
A holland mester kifejezte szándékát, hogy a jövőben is szeretne lehetőséget adni fiataljainknak.
„Jót tesznek az angol futballnak ezek a srácok. Más klubokban is szerepelnek, és ezt jó látni.”
„Ha egy olyan akadémiád, mint a Chelseanek, akkor meg kell teremteni az esélyt a fiataloknak is a pályán. Ez nem könnyű, de ezt fogjuk tenni a szezon második felében.”