Az az egyszerű tény, hogy Sam Hutchinson ezt az idényt a Chelsea felnőtt csapatának tagjaként tudta befejezni már elegendőnek tűnik ahhoz, hogy mosolyt csaljon a fiatal védőnk arcára, hisz eddigi karrierjét már számos szörnyű sérülés hátráltatta.
A visszavonulását követően egy a számára speciálisan kifejlesztett programba kezdett annak érdekében, hogy rendbe jöjjön, aminek meg is lett az eredménye, hisz a végén újra visszatérhetett a pályára, így a 2011/12-es kiírás Hutchinson számára mindvégig egy olyan szezon volt, melyben folyamatosan közel érezhette magát a felnőtt csapathoz.
Szerencsére, eltekintve egy kis apróságtól, az idei szezont sikerült sértetlenül megúsznia, melynek köszönhetően már alig várja, hogy mi vár majd rá az elkövetkező kiírásban.
Amikor nem volt érintett a felnőtt csapat mérkőzésein, Hutchinson a tartalékoknál játszott kapitányként, az idény során összesen tíz alkalommal.
A decemberi Aston Villa elleni mérkőzésen a játékos nagy örömére nevezték a padra, ám akkor még nem állhatott be, viszont később mégis örülhetett, amikor is a szezon végén az áprilisi 6-1-es győzelemmel zárult Queens Park Rangers elleni mérkőzésen egy késői csereként beállhatott, illetve amikor a szezon utolsó bajnoki mérkőzésén a Blackburn Rovers ellen kezdőként számítottak rá, aki meghálálva ezt stabil és elkötelezett teljesítményt mutatott fel.
Mérkőzések: 1+1
Pályán töltött percek: 83
(forrás: chelseafc.com)
A sorozat előző és következő része:
Visszapillantás :: No.26 (John Terry)
Visszapillantás :: No.34 (Ryan Bertrand)