A „Nem tud olyan rossz lenni a csapat, hogy mi ne akarjunk meccsre menni”-elv jegyében ősszel elhatároztuk, hogy megismételjük a két évvel ezelőtti, jól sikerült decemberi BL-túrát, és klubunk utazást szervez a 2015-ös év utolsó Bajnokok Ligája-meccsére.

Szerencsére többen is úgy gondolták, hogy az ötlet jó, így a Porto elleni mérkőzés délelőttjén nyolcan találkoztunk a repülőtér indulási oldalán azzal a szándékkal, hogy segítünk a csapatnak kikecmeregni a gödörből, és kiharcolni a BL-nyolcaddöntőbe jutást.

A zökkenőmentes (az első légi kalandjukat átélők lehet, hogy ezt másként gondolják) repülőút után busz-vonat-metró-séta útvonalon megérkeztünk a szállodába, ahol némi meglepetésünkre portugál szó fogadott minket – a recepció környékét valósággal ellepték az ugyanezt a hotelt választó vendégszurkolók (ekkor még jó kedvűek voltak, de ne gonoszkodjunk, főleg egy ilyen szezon közepén…).



Mivel a szállásunk igen közel feküdt a stadionhoz, a meccs előtt még egy rövid városnézés is belefért – bizony, a londoni parlament és a Big Ben sötétben is szép, sőt…

Aztán elindultunk a csúcs felé – mármint a stadionban, ugyanis jegyeink szinte a Stamford Bridge legmagasabb pontjára szóltak, így a játékosok és José mimikájának elemzéséről kénytelenek voltunk lemondani, cserébe remekül láttuk a csapatmozgásokat és a keleti lelátó tetőszerkezetének alsó részét.

Az idén látottakhoz képest váratlanul jó játékkal megnyert meccset követően a legkevesebb, amit megérdemeltünk, egy ünnepi koccintás volt egy klasszikus londoni pub-ban (többet hiába is reméltünk volna, ugyanis az első kör után bezárt a műintézmény), majd visszatértünk a szállodába, ahol ekkor már egyetlen portugált sem láttunk (tudom, ebben a szezonban ne bántsunk senkit ...).
Másnap a reggeli után visszatértünk a diadal színhelyére, hiszen várt minket egy stadiontúra – és egy terebélyes, igen rövid hajú úr, aki nem beszélt túl sokat, viszont mindent megmutatott, amit földi halandó láthat a Stamford Bridge-en (vezetőnk annyira megkedvelt minket, hogy még a csoportképre is bekéredzkedett, a bal felső sarokban megtekinthető).

Mivel a hazaindulásig maradt egy kis időnk, megnéztük magunknak a Piccadillyt és környékét is, majd megannyi szép emlékkel és némi szuvenírrel felpakolva hazatértünk.

Összességében rövid, de tartalmas látogatást tettünk kedvenc csapatunknál, amely egy manapság ritka kincsnek számító győzelemmel hálálta meg hűségünket.

Jövünk máskor is – de ha lehet, ne várjatok meg minket a következő sikerrel!