Raul Meireles augusztus végén tette át székhelyét Liverpoolból a Stamford Bridgere, és a nálunk eltöltött első szezonját viszonylag stabil teljesítményt mutatva hagyta a háta mögött.
A portugál középpályás debütáló mérkőzésére az idegenbeli Sunderland elleni találkozóig kellett várnunk, amely mérkőzés 2-1-es győzelemmel zárult számunkra, és amely mérkőzésen mutatott játékával rögtön mély benyomást keltett, amikor is egy briliáns gólpasszt adva Daniel Sturidgenek bebiztosították a három pont sorsát.
A Bajnokok Ligája csoportmérkőzései alkalmával a Genk elleni, 5-0-ra végződött találkozón ő szerezte meg a mérkőzés nyitótalálatát egy távoli bombával. Első szezonja során hat találatig jutott, beleértve ebbe azon emlékezetes góljait is, amelyet többek között Roberto Di Matteo első mérkőzésén a Birmingham Citynek lőtt, valamint a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Benfica csapatának megeresztett hatalmas lövését is.
Azon képessége, hogy számos különböző feladatot képes ellátni bizonyítja azt a tényt, hogy idén Meireles igen fontos tagja volt a keretnek mind Andre Villas-Boas, és mind Roberto Di Matteo regnálása alatt.
Első szereplései alkalmával inkább védelmi feladatokat látott el a klub szolgálatában, később azonban rendszeresen feltűnt a középpályás trió mindkét oldalán, míg a Barcelona elleni hazai mérkőzésen speciális feladatot kapva kicsivel előrébb játszott azzal a kitétellel, hogy ha nincs nála labda, segítsen be a pálya közepén.
A Bajnokok Ligája döntőjéről felfüggesztés miatt lemaradt, miután a Camp Nouban összeszedett egy újabb sárga lapot a Barcelona elleni mérkőzésen, ám néhány héttel korábban az FA Kupa győzelemért járó medált már a magáénak tudhatta, és így, az európai diadalmunk után két trófeával bővült gyűjteménye, ami biztosította számára a sikeres szezonzárást.
Mérkőzések: 37+8
Gólok: 6
Gólpasszok: 7
Pályán töltött percek: 3.327
(forrás: chelseafc.com)
A sorozat előző és következő része:
Visszapillantás :: No.15 (Florent Malouda)
Visszapillantás :: No.17 (Jose Bosingwa)