Név:
Jelszó:
  A Rangadó


Itt a tavasz, zöldellenek a fák, süt a nap, jön a jó idő. Szép lassan megint lehet pulóverben mászkálni, nem sötétedik 5-kor, lehet készülni az év végére. Nincs ez máshogy a foci szerelmeseinél, ahol tudjuk, hogy ha itt a tavasz, akkor célegyenesbe ér minden, legyen az bajnokság vagy kupa. A nemzetközi porondot az idén csak tv-ből nézik a csapat játékosai velünk együtt, így sokkal nagyobb jelentőséggel bír a többi sorozat. A bajnokságban biztos 10 pontos előnyünk van (ez most egy kicsit csökkenni fog az elhalasztott mérkőzés miatt), illetve az FA Kupába is már csak a legjobb 8 csapat áll.

Ha azt mondom, hogy a Chelsea a 2000-es évek FA Kupa csapata, akkor nem állítok valótlant. A 99-00-es szezontól számítva 6 alkalommal döntőzött a csapat, ebből 5-ször győztesként hagytuk el a Wembley gyepét, viszont utoljára 2012-ben sikerült magasba emelni a trófeát, azóta viszont nem termett sok babér. A 2012-es győzelem után közvetlen kétszer is újra kellett játszani egy párosítást. Először a Brentford, majd a Manchester United ellen.

Utóbbi igazán emlékezetes volt, hiszen gyorsan (11 perc után) két gólos előnybe kerültek a Vörös Ördögök. Valahogy kihúztuk az első félidőt, aztán a második játékrészben minden megváltozott. A 70. percben már egyenlő volt az állás és csak De Gea hatalmas védéseinek köszönhette, hogy újra játszás következett. A hazai pályán Mata remek indítását Ba akrobatikus mozdulattal lőtte a labdát kapuba, külön megemlékeztünk ennek kapcsán, az oldalon, több gól nem esett, így mi mehettünk tovább az elődöntőbe, ahol a másik manchesteri csapat ellen már nem sikerült felállni két gólos hátrányból, mindössze szépíteni sikerült. Azóta nem játszottunk kupamérkőzést a Manchester United csapata ellen.

2014-ben szintén a City búcsúztatott minket az 5. körben 2-0-s eredménnyel. 2015 csúfos kiesést tartogatott számunkra a 4. körben. Hazai pályán 2-0-ról kaptunk ki 4-2-re az alsóbb ligás Bratford Citytől. Tavaly még ugyan visszavágtunk Manchester kékebb felének az 5. körös 5-1-es megsemmisítéssel, viszont utána egy sokkoló 2-1-es vereség következett az Everton otthonában. Egy győzelemmel ismét összejöhetett volna egy United elleni összecsapás az elődöntőben. Így érkeztünk el a hétfői derbihez, ahol szintén a Vörös Ördögök ellen vívhatjuk ki az elődöntőbe való továbbjutást, hazai pályán.



Mivel a csapatnak szülinapja volt egy kis meglepetéssel készültünk nektek. Hetthéssy Zoltán a Spíler TV kommentátora rendelkezésünkre állt, így jól ki is faggattuk a rangadó kapcsán. Két alkalommal is majdnem egy órán keresztül elbeszélgettünk. Több oldalba telne leírni, amiről szó volt. Én igazán élveztem, remélem egyszer lesz lehetőség nektek is a későbbiekben.

A bajnokságban a Bridgen egyszer már volt egy sima 4-0, illetve ha kezd is magára találni Mourinho csapata, azért van még különbség a két csapat mutatott játékában így azért felmerült a kérdés: Lesz-e rangadó?

H.Z. : Abszolút! José a Chelsea ellen. Mindegy milyen csapattal, mindegy milyen formában, de ha ő a menedzser, akkor az a Kékeknek mindig is egy rangadó lesz.és mondjon bármit is neki pedig végképp! Úgy érzem, hogy szép lassan olyan már, mint a második Chelsea-s érája idején. Sokat változott, ahhoz az edzőhöz képest, aki először betette a lábát az angol bajnokságba és minden összejött neki. Jobban kezelte a sajtót, jobban ültek a beszólásai, a játékosokkal is jobban megtalálta a hangsúlyt és sikert-sikerre halmozott.

Azóta ez a kép változott, tanakodtunk is rajta, hogy mi az, ami más és talán a legpontosabb megállapítás az, hogy a Real Madrid változtatta meg. Az a miliő, amiben benne volt, ahogy eljutott oda és amilyen elvárásokat tettek elé, az még a legjózanabb ember gondolkodását is megváltoztatják

H.Z. : Elhitte, hogy a legjobb, hogy verhetetlen és amikor az ember ott van a csúcson, akkor elhiszi magáról, hogy különleges. José elhitte, hogy ő különleges.



Innentől kezdve már nem úgy ültek a szavak, az érvekből kifogások lettek és alapvetően nem bukott meg a Madridnál, de egy teljesen új Josét kaptunk vissza. Két szezonon keresztül minden tökéletesen ment, aztán a fél bajnokság elég volt, hogy leromboljon mindent, továbbá tetézte azzal, hogy az örök rivális United gárdájához szerződött, bár valahol ez várható volt.

H.Z. : Előbb-utóbb ez volt a végső cél, hogy méltó utódja legyen Fergussonnak . Nincs más, aki olyan életpályát tett le, mint a skót. Mourinhonál is ez volt a következő lépcső. Beszélhetünk Wengerről, mert konstans jó eredményt ér el, de az bőven távol van attól, amit Fergie véghez vitt.

Itt is több percet elidőztünk a portugál életútjának és változásának miértjein, de talán a legjobb választ az egészre egy olyan kérdésre kaptam, ami csak egy apró része az egésznek. Nagy kedvencünk Mata pont Mourinho miatt hagyta el a fedélzetet és szerződött a riválishoz és amikor átvette a menedzseri posztot, akkor ismét szembe találkozott volt játékosával.

-Mi a helyzet Mataval?

H.Z. :
José öregszik!- (Számomra ez itt a tökéletes válasz arra, hogy mi változott az eddigiek kacsán)- Először nem volt lehetősége eladni. Aztán Mkhitaryan lesérült és Mata remekül vette át a helyét, azóta szárnyal. Innentől kezdve hülye lenne a jól teljesítő játékost kivenni a pozíciójából.



A túloldalon egy teljesen másik karakter van, aki eddig ugyan olyan sikeres, mint a portugál első ittléte alatt. Hozzáállása a sajtóhoz, a játékosokhoz, illetve az egész footballhoz teljesen más, mint Mourinhoé. A mutatott eredmények, a jövőkép és a szenvedély, amit nap mint nap látunk Conte-tól igazán megsüvegelendő.

H.Z.: A legjobb választás a Chelseanek. Remek fickó, kitűnő karakter és ami a legfontosabb, hogy minden és szó szerint minden helyzetre felkészíti a játékosait. Ebben a szezonban minden Kék játékoson az látszik, hogy nincs váratlan szituáció, nincs elveszett mérkőzés és nincs meglepetés. Korábban is azért megvolt a gerince a csapatnak, gondoljunk csak a Cech-Terry-Lampards-Drogba tengelyre. Azóta a generációváltás megvolt, de az olasz ugyanúgy megtalálta azt a gerincet, sőt egyébként mindenkinek a helyét a csapatban. Számomra nagy meglepetés, hogy a bohókás David Luiz ennyire érett és stabil játékot tud mutatni, de idevehetném Cahillt is. Az meg végkép elképesztő, hogy meg tudta találni a közös hangot Costaval. Többször is majdnem összebalhéztak, elég csak visszagondolni, amikor cserét kért a spanyol, de Conte nem cserélte le, majd a "fantom" sérülésnél, az ominózus Kínába szerződéses pletyka, de mindkét esetben pozitív volt a kimenetel - valóban több, mint 10 meccsen keresztül tartotta 4 sárgán magát Costa - azóta remekel Costa és úgy néz ki, hogy jó kapcsolatot ápolnak.
Kanté leigazolása a legjobb húzás volt az idei szezonban. Mondhatjuk, hogy egy öngól a Leicester részéről.
- ebben maximálisan egyetértettünk, hogy míg a média (nem alaptalanul) Vardy, Mahrez duót kapta fel igazán, aztán idén láthatjuk, hogy a legfontosabb láncszem a gépezetben pont a kis francia volt- Érdekes itt az összehasonlítás a két edző között, mivel úgy gondolom, hogy ahol jobban működik a középpálya, az lehet a sikeresebb csapat és ide hoznám Pogba esetét, aki nagyon kellett Mourinhonak, de pont neki nem találja a helyét, pedig a portugál kifejezetten jó abban, hogy összerakja a csapat közepét.

Aztán elérkeztünk a legfontosabb kérdéshez, hogy mit is várhatunk az összecsapástól. Mert mindkét oldalon van nyitott kérdés bőven. Ehhez még azt is hozzá lehet tenni, hogy a vendégeknek volt egy hétközi EL mérkőzése az előző héten, így pihenni is sokkal kevesebb idejük volt.

H.Z.: Az első és legfontosabb, hogy semmiképp sem szeretnének belemenni hosszabbításba vagy tizenegyes párbajba a vendégek. Mourinhonak egy "gyorsabb" csapatot kell feltennie, hogy minél előbb döntésre vigyék a találkozót. Úgy gondolom, hogy erőben jobban bírja a Chelsea és eddig is mutatták, hogy képesek mérkőzésről-mérkőzésre felőrölni az ellenfelek középpályáját, elég nagy tempót diktálnak, persze, ha rá vannak kényszerülve, de azért azt láthattuk a legutóbbi bajnokin, hogy csak annyira mennek, amennyire szükség van, így rendkívül energiatartalékosan tudnak meccsről-meccsre haladni.

Vörös ördögöknek leginkább egy gyors gól és a vezetés megtartása, vagy egy sokáig kiélezett csata lehetne előnyös, mert ilyenkor mindig villant Ibrahimovic, aki rendre eldönti ezeket a találkozókat.Nélküle persze egészen más a helyzet.

Ezután végigvettük, hogy megpróbálkoznak-e egy háromvédős rendszerrel felállni, ki lehet a gyenge pont, mi lehet a középpályán, a támadó sorban, erre hogy reagálhat a hazai csapat, ki az aki könnyebben változtat az edzők közül, mi befolyásolhatja leginkább a mérkőzés alakulását. Majd miután egy egész hosszú, velős és érdekes gondolatmenetet végigvittünk, jött a meglepetés, ami mindent borított. Már alapból nagy érvágás volt Ibra kiesése, de ezt tetézte az, hogy a komplett csatárszekciója kiesett aUnitednek. Se Martial, se Rashford, se Rooney. Egyik sem utazott el a kerettel, így konkrétan csatár nélkül maradtak. A legvalószínűbb, hogy Fellaini lehet az előre tolt ék, továbbá összeállhat egy Lingard-Mkhitaryan-Mata trió, amire még sose volt példa, de ezt csak a mai nap tudhatjuk meg igazán.



A segítséget nagyon köszönjük Hetthéssy Zoltánnak a Spíler TV kommentátorának, természetesen az értékelésnél is várjuk vissza. A mérkőzést 20:45-től tv-n és streamen is láthatjátok. Mindenkinek jó szurkolást és ne feledjétek közös meccsnézés Budapesten, mindenkit szeretettel várunk!


    Vissza...
szata @ 2017. Mar. 13., 14:11    

 




    1.CChelsea37+4890
    2.Tottenham36+4880
    3.Liverpool 37+3373
    4.Man City36+3472
    5.Arsenal36+2969



 
Costa21 2010-
Hazard16 1510-
Pedro12 840-
Willian11 740-
Alonso600-





Leicester City 0 - 3 Chelsea

Összefoglaló



Chelsea 4 - 1 Peterborough

Összefoglaló

összes videó