A magas középhátvéd nyolc évet töltött nevelőegyesületénél, a dán Bröndby csapatánál, mielőtt csatlakozott a Chelseahez a 2012/13-as szezon előtt. Kellett neki egy kis idő a higgadt, biztos játékhoz, de idővel megtalálta a helyét a védelem közepén, és még Karácsony előtt debütált az U21-es korosztályban. Játékára leginkább a fiatalok FA-Kupájában figyeltek fel. Ő szerezte az első találatot a Charlton elleni visszavágón, és ez adott lendületet az U18-as csapatnak, hogy felálljanak 2-0-s hátrányból és továbblépjenek a következő fordulóba. A szezon hátralévő részében 11 alkalommal lépett pályára az U21-ek között, illetve nemzetközileg is bemutatkozhatott a NextGen széria U19-es csapatában is.
Kiváló teljesítményével kiérdemelte, hogy a padra kerüljön a felnőtt csapat utolsó bajnokiján, ám beállnia nem volt alkalma. Viszont az utószezonra a kerettel tarthatott az USA-ba. A következő szezonban aláírta profi szerződését, majd Dermot Drummy U21-es csapatában 25 alkalommal lépett pályára, amely csapattal meg is nyerték a bajnoki rájátszást. A Manchester City ellen szerezte első U21-es találatát még októberben, majd az ötödik fordulót követően minden FA-Kupa mérkőzésen kezdett a fiatalok között, akik egy emlékezetes döntőn meg is nyerték azt a Fulham ellen.
A következő előszezonra ismét elkísérte a felnőtteket, majd José Mourinho nevezte is őt a keretbe a 2014/15-ös szezonra. Debütálására a Ligakupa negyedik fordulójában került sor a Shrewsbury otthonában, ahol végigjátszotta a meccset jobboldali védőként, majd hasonlóan játszott a Bradford ellen is az FA-Kupában. Később a PL-ben is debütált, a szezon végén a Sunderland ellen. Andreas tagja volt az utánpótlás BL-t nyerő csapatnak is.
2015 nyarán lett bejelentve, hogy a fiatal tehetség eltölt egy szezont a Borussia Mönchengladbach csapatában, hogy a Bundesligában is szerezzen egy kis tapasztalatot. Jó teljesítménnyel megszilárdította helyét a védelemben, ahol első két találatát a másik játékosunkat is (Djilobodji) a soraiban tudó Werder Bremen csapata ellen szerezte. Még ebben az évben őt nevezték az év dán játékosának, majd a válogatottban is bemutatkozhatott.