Név:
Jelszó:
  Visszapillantás :: No.9

Magasságok, mélypontok, és ami ezek között van – Fernando Torres idei szezonjában mindenből volt egy kicsi.

Miután a bajnokság nyitófordulójában, a döntetlennel zárult Stoke City elleni mérkőzésen lenyűgöző játékkal rukkolt elő, Andre Villas-Boas a támadóhármas összeállításánál továbbra is a spanyolhoz ragaszkodott Juan Mata és Daniel Sturridge mellett.

A Manchester United elleni mérkőzésen egy remek mozdulattal szerezte meg csapatunk egyetlen találatát, majd később egy hatalmas helyzetből duplázhatott is volna, ám ezt már kihagyta a spanyol csatár. Egy héttel később, a hazai Swansea elleni mérkőzésen ő zörgette meg először ellenfelünk hálóját, ám sajnos még ezen a mérkőzésen egy felesleges szabálytalanságot követően összeszedett egy piros lapot, mely következtében hárommérkőzéses eltiltást kapott.

Nem sokkal ezután következett a Genk csapata felett aratott 5-0-s sikerünk a Bajnokok Ligájában, amely mérkőzésen Torres kétszer is betalált. Míg Didier Drogba támadóként számos alkalommal képes egyedül is kialakítani helyzeteit, úgy Torres lehetőségei némileg korlátozva voltak a társak által, és így gyakrabban kellett a padon befejeznie mérkőzéseit, mint a pályán.

Az FA Kupa negyeddöntőjében, ahol csapatunk 5-2 arányban győzött a Leicester City ellen, láthattuk, ahogyan Torres újra felfedezi góllövői tehetségét, amikor kétszer is betalált gyors egymásutánban a második félidő vége felé, majd egy lenyűgöző támadás végén ugyancsak betalált az idegenbeli Aston Villa elleni bajnokin a mérkőzés végén, rácáfolva ezzel az akkor széles körben elterjedt azon véleményekre, melyek szerint Torres túl van már a csúcson.

Miután Salomon Kalou lábára tette a labdát, aki így betalált a Benfica ellen, Torres maga lett a Bajnokok Ligája elődöntőink hőse, amikor is találatával 2-2-re módosította az eredményt a Barcelona elleni visszavágón, bebiztosítva ezzel a továbbjutásunkat. Ezt követően szinte egymaga biztosította számunkra a három pontot a 6-1-es eredménnyel zárult Queens Park Rangers elleni bajnoki mérkőzésen, ahol is egy emlékezetes mesterhármas szerepelt a neve mellett.

A müncheni Bajnokok Ligája döntőben ugyan Drogba lett kiválasztva arra, hogy vezesse a csapatot, ám egy késői csereként Torres is részese lehetett a sikernek. Amikor Torres megérkezett a Liverpool csapatából, kijelentette, hogy trófeákat szeretne velünk nyerni, amely fogadalma így már valóra is vált, hisz első teljes szezonjában rögtön két trófeát is megnyert a csapattal.

Mérkőzések: 32+17
Gólok: 11
Gólpasszok: 18
Pályán töltött percek: 3.241

(forrás: chelseafc.com)



A sorozat előző és következő része:
Visszapillantás :: No.8 (Frank Lampard)
Visszapillantás :: No.10 (Juan Mata)


    Vissza...
Japep @ 2012. Jul. 4., 10:25    

 




    1.CChelsea37+4890
    2.Tottenham36+4880
    3.Liverpool 37+3373
    4.Man City36+3472
    5.Arsenal36+2969



 
Costa21 2010-
Hazard16 1510-
Pedro12 840-
Willian11 740-
Alonso600-





Leicester City 0 - 3 Chelsea

Összefoglaló



Chelsea 4 - 1 Peterborough

Összefoglaló

összes videó