Első körben méltó kihívója volt az Eb-n pár szintén nehezen kiejthető nevű játékosnak, mint pl. Jakub Błaszczykowski, Wojciech Szczęsny, Henrikh Mkhitaryan vagy Grzegorz Krychowiak.
Viszonylag gyors és felfelé ívelő karrierje van az 1993. október 2-án napvilágot látott belga csatárnak. A Standard Liége csapatában kezdte felnőtt karrierjét, ahol 120 mérkőzésen 44 gólt szerzett. Ottléte alatt a 2013-14-es szezonja volt a legkiemelkedőbb, amikor is belga ezüstcipős lett 21 találattal.
Jól teljesítvén a dolgát le is csapott rá a Marsille, 78 mérkőzés, 33 gól. Itt egészen a Francia Kupa döntőjéig menetelt csapatával, ahol ugyan 4-2-re kikaptak, de végig vezérként segítette csapatát.
A válogatottban eddig remek a mérlege, az U21-es csapatban 13 meccsen 7 gólt szerzett, de ami még kiemelkedőbb, hogy csereemberként a felnőtteknél 6 összecsapáson 3 találata is van, ráadásul ebből egyet, pont hazánk válogatottja ellen.
182 centi magas, jó fizikumú, kiváló reflexekkel rendelkező csatár, kíváncsian várjuk, hogy bejárja-e Drogba útját, vagy kidobott pénz lesz a kb 40 milla érte. A 23-as mezt fogja viselni, abban biztosak lehetünk, hogy a korábban ezt a számot hordó Sturridge-nél jobb esélyei vannak.