A fiatal, spanyol középpályást még augusztusban szerződtettük, aki egy késői csereként beállva a Sunderland elleni, szeptemberi mérkőzésen debütált, amely mérkőzés 2-1-es győzelemmel zárult csapatunk számára.
Nem sokkal ezután, a Fulham elleni győztes Liga Kupa mérkőzés volt az első olyan, ahol végig a pályán volt, amely idő alatt megbízhatóan és technikásan játszott, így hamar sikerült is felhívnia magára a figyelmet.
A sorozatos jó teljesítményének köszönhetően, kiemelve a White Hart Lanen mutatott játékát, ahol is a sérült Mikel helyére érkezett az első félidő végén, sikerült megalapoznia helyét a kezdő tizenegyben a karácsonyi időszak körül, ám december végén, a hazai, Aston Villa elleni 1-3-as vereség alkalmával egy sérülést követően Romeu mégis az oldalvonalon túl találta magát.
Hasonlóan, mint Essien esetében, a szezon végére rá is leginkább csak azokon a mérkőzéseken számítottak, amikor arra feltétlenül szükség volt, azonban a ghánaival ellentétben Romeu elégedett lehet a csapat színeiben eltöltött első szezonjával, és aligha kétséges, hogy a jövő számára sokkal kecsegtetőbb, mint előzőleg említett csapattársának.
Mérkőzések: 17+7
Gólpasszok: 1
Pályán töltött percek: 1.672
(forrás: chelseafc.com)
A sorozat előző és következő része:
Visszapillantás :: No.5 (Michael Essien)
Visszapillantás :: No.7 (Ramires)