Név:
Jelszó:
  Bírák


Abban azt hiszem már mindannyian megegyezhetünk, hogy a mi bármilyen nemzetközi kupaszereplésünk a következő idényre elszállt. Persze matematikai esély még maradt, ahhoz viszont 3 univerzum csillagainak az együttállása kell, hogy bekövetkezzen, vagy egy "olasz bundabotrány", ahol valami adminisztrációs hiba miatt angol csapatokat zárnak ki. A realitás, hogy szépen lenyomjuk a 9. helyen a Stoke City-t, de itt ki is fújt.

Ennél viszont sokkal fontosabb, hogy ha nem is egymás után, de két olyan sorsdöntő mérkőzést játszunk, ahol a bajnok kilétét dönthetjük el. Ma este szeretett londoni rangadóval kezdjük a Tottenham ellen, ahol ha a vendégek nem tudnak nyerni, akkor továbbra is várniuk kell a végső diadalra, ha győznek, akkor megmarad az esély.

Tovább kanyarodva, ha mi itt elbukunk, amire őszintén szólva van esély, ha az idei szezont nézzük, bár mindenki szabadkozott és fogadkozott, hogy legyenek bajnokok a Rókák és vesszenek a Csirkék, akkor bizony akkor az utolsó fordulóban megrendezendő Chelsea-Leicester összecsapás dönt majd a bajnoki címről.



Novemberben egy sovány 0-0-t játszott a két csapat, ahol kevés helyzet, favágósabb Spurs és egyre kilátástalanabb Chelsea játszott. Hazai pályán jobb a helyzet, hiszen az elmúlt 3 összecsapásból mindet megnyertük és még csak gólt sem kaptunk, ha viszont kicsit messzebbre nézünk, akkor 29 éve nem tudtak nyerni a Bridgen.

A legutóbbi 4-1-es győzelmünk mutatta meg, hogy valahogy így kellett volna hozzá állnunk a hátralévő mérkőzésekhez. A szezon végétől és a tabellán elfoglalt helyezéstől függetlenül ez egy londoni derby, ahol mindig a maximumot kell nyújtani.



Továbbra is Begovic lesz a kezdő kapus Courtois eltiltása miatt. A védelembe visszatérhet Terry, aki jelezte teljes erővel és szívvel készül az összecsapásra, és ha valaki, hát akkor ő tudja mit is jelentenek ezek az összecsapások, illetve reméljük Ivanovic teljesítményére is jó hatással lesz a vezér visszatérése, csak úgy, mint a fiatal Rahman játékára, aki eddig felemás teljesítményt tett le az asztalra.

Középen lesz érdekes a helyzet, Mikel töretlenül élvezi Hiddink bizalmát és a "nigériai Zidane" nem is forgolódik rosszul, bár tökéletesen látszik az idei formánkon, hogy ő tud kiemelkedni a középpályán. A holland biztonsági játékos így várható, hogy Matic kezd és Fábregas egy sorral feljebb lép, aki kezd belelendülni a szokásos gólpassz adásba és a játék szervezett irányításába.

Willian rendben van és várjuk tőle azt az eddigi pluszt, ami az egész során jellemezte őt. Hazard két gólja után megígért mindent és többször is nyilatkozta, hogy vissza fog tudni térni a régi formájához, valamint hosszú távra tervez itt. Reméljük ez így is fog történni. Az egy szem csatárunk Costa lesz, aki várhatóan az ellenfél és saját idegrendszerünkön is táncolni fog.




A mérkőzést 21:00-tól a Digi Sport 1 műsorán láthatjátok. Mindenkinek jó szurkolást!



    Vissza...
szata @ 2016. May. 2., 12:44    

 




    1.CChelsea37+4890
    2.Tottenham36+4880
    3.Liverpool 37+3373
    4.Man City36+3472
    5.Arsenal36+2969



 
Costa21 2010-
Hazard16 1510-
Pedro12 840-
Willian11 740-
Alonso600-





Leicester City 0 - 3 Chelsea

Összefoglaló



Chelsea 4 - 1 Peterborough

Összefoglaló

összes videó