19 Tore Andre Flo


Posztja: csatár
Született: 1973. június 15., Stryn
Nemzetisége: norvég
Átigazolás: 1997. május 4.
Átigazolási összeg: Ł300,000
Korábbi klubjai: Stryn Sogndal, Tromsö, Brann Bergen

Flo és korábbi csapata, a Brann Bergen a Liverpool elleni KEK-negyeddöntőn lett igazán ismert.
A norvég csatár kitűnő vásárnak bizonyult, azóta bebiztosította helyét a kezdőcsapatban.
1997 augusztus 9-én, a Coventry elleni idegenbeli mérkőzésen mutatkozott be a Kékeknél. Még az év decemberében mesterhármast szerzett a Tottenham elleni idegenbeli 6-1-es diadal alkalmával!
1998-ban barátságos mérkőzésen az ő vezetésével gyűrték le a norvégok a brazilokat, majd ezt a bravúrt a Világbajnokság alatt is megismételték. Azóta becézik "Flonaldónak".
Mint általában a skandinávok, jól fejel, erős testfelépítésű. Magas termete ellenére remekül cselez. Az egyik legveszélyesebb csatár a Premier League-ben.
1998-ban Liga Kupa-, KEK- és Európai Szuperkupa-győztes. A 2000-es FA Kupa-győztes csapat tagja; a döntőn csereként lépett pályára.