Chelsea - Manchester City: 2-1

2000.december 3.

 

    Tipikus Chelsea-mérkőzést láthattunk: 2-0-ás nyugodt előny 80 percig, majd az ellenfél talált gólja után 10 perc pánikolás a végső sípszóig.Zola és Gudjohnsen ünnepli az első gólt
    Nagyon kellett ez a győzelem, a sorozatos kínos idegenbeli vereségek után, és a csapat rá is szolgált a három pontra. Még akkor is, ha a harcos Man City becsületesen küzdött az egész meccs folyamán. A manchesterieknek sorozatban ez volt a hatodik vereségük.
    A meccs legelején mindkét csapat támadó arcát mutatta, de hamar kialakult a hazaiak mezőnyfőlénye, mely a 25.percben Zola révén érett góllá. Azonban a szurkolók teljes lelki nyugalmához még egy találat hiányzott, lehetőleg még a félidő előtt. Ez is bekövetkezett: Melchiot hajszálpontos beadását honfitársa, Hasselbaink kotorta a hálóba!Az ifjú Terry is betalált, igaz, gólját les miatt érvénytelenítették
    A második félidőben a Chelsea több teret engedett ellenfelének, a magabiztos előny tudatában. A vendégeknél különösen Wright-Phillips volt elemében. Mindezek ellenére számos helyzetet dolgozott ki a Chelsea: Dalla Bona szép szóló után lőtt alig mellé, Poyet kapufát fejelt, míg John Terry lesgólt szerzett.
    A meccs legvégén azonban teljesen megfordult a játék menete. Hurlock lövését De Goey éppen Dickov lába elé ütötte, aki köszönte szépen, és ballal, mielőtt a védők eszméltek volna, szépített. A hajrában szerzett góltól megtáltosodott a City, és nem sokon múlt az egyenlítés. Ez a "nem sok" éppenségel Ed De Goey-nak felelt meg - az ő védéseire volt szükség, hogy elkerüljük a döntetlent.
    A találkozót így összegezte Claudio Ranieri:
"Így igaz, szükségünk volt a három pontra; az első félidőben nagyon jól játszottunk, bejöttek a próbálkozásaink, de a második félidő egy másik történet. ... Nekik (City) nem volt vesztenivalójuk, és valóban szenvedtünk a végén. És ez annak köszönhető, hogy a második játékrészben ők játszottak jobban." Claudio Ranieri
 
 

Chelsea - Man City: 2-1 (2-0)
London, Stamford Bridge, 34.971 néző, v.: D.Gallagher
Gól: Zola (28.), Hasselbaink (45.) - Dickov (82.)

Chelsea: de Goey - Babayaro (Harley 75), Leboeuf, Desailly, Melchiot - Morris, Gudjohnsen (Poyet 59), Dalla Bona, Terry (Bogarde 79) - Zola, Hasselbaink
Kispadon maradt: Cudicini, Slatter
Sárga lap: Terry, Poyet

Man City: Weaver, Horlock, Prior, Howey, Charvet, Goater, Haaland, Whitley, Tiatto (Wiekens 67), Wanchope (Dickov 45), Wright-Phillips
Kispadon maradt: Wright, Dunne, Kennedy

PREMIER LEAGUE TABELLA