Név:
Jelszó:
  Visszapillantás :: No.7

Miután befejezte debütáló szezonját Angliában, néhány nehéz hónap következett számára, de aztán Ramires ugyanott folytatta a 2011/12-es kiírásban is, ahol azelőtt abbahagyta – a csapat kulcsfontosságú emberévé vált és nagyon fontos találatokat szerzett a szezon során.

A szezon első felében láthattuk, ahogy a brazil a középpálya jobb oldalán játszott, és láthattuk, ahogyan kétszer is megzörgette a Swansea hálóját azon a mérkőzésen, amely 4-1-es győzelemmel zárult, ugyanakkor szintén fontos szerepet játszott a Bajnokok Ligájában azon a mérkőzésen is, ahol a Valencia elleni hazai visszavágón muszáj volt nyernünk annak érdekében, hogy továbbjuthassunk.

Miután az FA Kupa harmadik fordulójában kétszer is betalált a Portsmouth ellen, a következő fordulóban a Queens Park Rangers csapata ellen játszottunk, amely mérkőzésen Ramires térdsérülést szenvedett. Kezdetben a szurkolók a legrosszabbtól tartottak, ám Ramires három mérkőzést követően visszatérhetett a pályára.

Andre Villas-Boas távozása után Roberto Di Matteo a 4-2-3-1-es formációt preferálta, amelynek következtében a szezon második felében Ramirest leginkább a csatárt kiszolgáló három támadó jobboldali tagjaként láthattuk, és ez a döntés busásan meg is térült.

Miután a Wembley-ben, az FA Kupa elődöntőjében megszerezte a harmadik, döntő fontosságú találatot csapatunk számára, három nappal később Drogbának asszisztált a mérkőzés egyetlen góljához a hazai, Barcelona elleni mérkőzésünkön. Ezt követően a visszavágón, a spanyolok otthonában egy gyönyörű emeléssel visszahozott minket a mérkőzésbe akkor, amikor Pep Guardiola csapata már két góllal vezetett velünk szemben.

Az a gól jogosan nyerte el a klub „Az év gólja” címét, és még inkább lenyűgözővé teszi azon találatát az a tény is, hogy csupán percekkel előtte gyűjtötte be azt a sárga lapot, melynek következtében ki kellett hagynia a müncheni döntőt.

Azonban lenyűgöző szezonja itt ezzel még nem ért véget, hiszen miután betalált az elődöntőben, ő szerezte meg a Liverpool elleni FA Kupa döntő nyitógólját is, melyhez a gólpasszt Juan Mata biztosította számára.

Ezeken felül a játékosok szavazatai alapján Ramires szintén elnyerte „Az év játékosa” címet is.

Mérkőzések: 44+3
Gólok: 12
Gólpasszok: 9
Pályán töltött percek: 4.081

(forrás: chelseafc.com)



A sorozat előző és következő része:
Visszapillantás :: No.6 (Oriol Romeu)
Visszapillantás :: No.8 (Frank Lampard)


    Vissza...
Japep @ 2012. Jun. 28., 12:13    

 




    1.CChelsea37+4890
    2.Tottenham36+4880
    3.Liverpool 37+3373
    4.Man City36+3472
    5.Arsenal36+2969



 
Costa21 2010-
Hazard16 1510-
Pedro12 840-
Willian11 740-
Alonso600-





Leicester City 0 - 3 Chelsea

Összefoglaló



Chelsea 4 - 1 Peterborough

Összefoglaló

összes videó