Név:
Jelszó:
  Karnyújtásnyira a mennyország

A Premier League 35. fordulójában lehetőségünk nyílt visszaállítani a 7 pontos előnyt, köszönhetően a Tottenham, idegenben elszenvedett vereségének. Mindkét oldalon nagy tétje volt a mérkőzésnek. Amíg hazai oldalon a bajnoki cím, addig a vendégeknél a bent maradás forgott kockán. Ennek megfelelően Antonio Conte maradt a 3-4-3-as hadrendnél. Azonban kénytelen volt változtatni. A korábban a PL legjobb játékosának megválasztott Kanté, kisebb sérülést szedett össze, helyét, az utóbbi időben formába lendülő Fabregas vett át.




Conte nem bízott semmit a véletlenre. A Chelsea teljes letámadással indított az első perctől. Előbb Marcos Alonso remek lövését védte Guzan, a felső léc segítségével, majd nem sokkal később Diego Costa elől mentett a bevetődő védő a kapu torkából.

A jég végül a 23. percben tört meg. Fabregas nagyszerűen emelt az ötös környékére, ahol éppen Diego Costa érkezett. Kis szerencsével, ugyan de sikerült átvennie a labdát és a kapus lába között a hálóba gurított. Ez volt spanyol csatárunk 20. gólja az idényben.

Bő 10 perccel a gól után, szinte el is dőlt a találkozó és a három sorsa. Azpilicueta lágyan ívelt, amire másik védőnk Marcos Alonso érkezett. Eléggé kisodródott, de még éles szögből kapura tudta tenni a labdát, ami a vendégek kapusának újfent a lába között talált utat. Azt meg kell hagyni, hogy ez egy nagyon szerencsés gól volt. 34. perc, 2-0.



Ugyan nagyon nyomott a Chelsea, de csak nem sikerült tovább növelni az előnyt a szünet előtt. Így 2-0-val fordulhattak a csapatok a második félidőre.

Éppen csak belefújt a bíró a sípjába, azonnal helyzet alakult ki a ’Boro kapuja előtt. Pedro lőhetett a tizenhatosról. Guzan-nak esélye sem lett volna a hárításra, helyette megtette a felsőléc.

Costa és Gary Cahill is nagy helyzetbe került, a gól viszont elmaradt mindkét próbálkozásnál. Előbbi lemaradt Alonso centerezéséről, utóbbi pedig hatalmas bombát eresztett, ami erősen középre tartott így a vendégek kapusa ki tudta tolni azt.

Ami késik, nem múlik. Így is lett, Matic, Fabregas nagyszerű passzát vette át és nagy meglepetésre a labda, ismét Guzan lábai között talált utat a hálóba. Ezzel végleg megpecsételődött a ’Boro sorsa. Érezték ők is, innen nincs vissza út. Akadtak még helyzetek, de maradt a 3-0. A végére még John Terry is lehetőséget kapott, természetesen hatalmas ováció fogadta. A Chelsea győzött és visszaállította a 7 pontos előnyét a Tottenham-el szemben.




A meccs embere az a Cesc Fabregas aki rekordot döntve, 6 szezonban is legalább 10 gólpasszt tudott kiosztani. Ezzel megelőzte Ryan Giggs-t és Wayne Rooney-t.

Ezzel a Middlesbrough kiesett. Jövőre a Championship-ben folytathatják. Antonio Conte a meccs végén nagyon szép gesztust tett a vesztes fél felé. Minden játékoshoz oda ment, egy kézfogással és öleléssel búcsúzott tőlük, illetve többször is megtapsolta a vendég szurkolótábort.

Értékeljünk! Kíváló mérkőzést láthattunk, egy percre sem vette le a csapat a lábát a gázról. Végig koncentráltan és nagyon szervezetten működött minden. Mondanám, hogy a védelem is nagyszerűen teljesített, de a lényegi dolgok a középpályán dőltek el. Persze azért védőink igen is nagy részt vállaltak a támadásoknál és a befejezéseknél. Jár a taps az egész csapatnak. Ilyen Chelsea-t akarunk látni a következő három fordulóban és remélhetőleg átmentjük ezt a formát a következő évre is.


Azt kell mondanom, hogy ha, bajnokok leszünk, amire valljuk, be elég nagy esély van, akkor nem érdemtelenül szerezzük meg a címet. Mindent bele adva, végig küzdve hozták le a srácok a szezont. Voltak rosszabb meccsek is, ellenben elég ránéznünk a tabellára, az Conte-t és a teljes gárdát igazolja. Maximálisan elégedett vagyok mindenkivel. Az igazolások remekül beváltak, esetleg Michy miatt lehet hiányérzetünk.
Egy szó, mint száz. Már csak egy lépés, vagy inkább három pont választ el minket ötödik Premier League elsőségünktől.



Pénteken a mumusnak kikiáltott West Brom-hoz látogatunk. Ha hozzuk ezt a mentalitást, akkor a 90 perc leteltével megkezdődhet az ünneplés. De ne igyunk előre semmire. Hajtani kell és akkor minden rendben lesz. Ahogy a cím is mondja, egy karnyújtásnyira vagyunk. Mindent bele!

Chelsea : Courtois | Cahill (c), David Luiz, Azpilicueta | Alonso, Matic, Fabregas, Moses | Hazard, Costa, Pedro

Cserék: Begovic, Terry, Zouma, Ake, Chalobah, Loftus-Cheek, Willian

Middlesbrough: Guzan | Fabio, Chambers, Gibson, Friend, Clayton, De Roon, Forshaw, Traore, Downing, Negredo

Cserék: Dimi, Barragan, Bernardo, Leadbitter, Guedioura, Bamford, Gestede

Játékvezető
: Craig Pawson






    Vissza...
aaronvankai @ 2017. May. 10., 23:39    

 




    1.CChelsea37+4890
    2.Tottenham36+4880
    3.Liverpool 37+3373
    4.Man City36+3472
    5.Arsenal36+2969



 
Costa21 2010-
Hazard16 1510-
Pedro12 840-
Willian11 740-
Alonso600-





Leicester City 0 - 3 Chelsea

Összefoglaló



Chelsea 4 - 1 Peterborough

Összefoglaló

összes videó