Név:
Jelszó:
  Wolverhampton - Chelsea a legjobb tizenhat között

Conte mindig fontosnak találta az olasz kupát, ez a szokása Angliában se változott. Annak ellenére, hogy a kékek ellenfele az a Wolves volt, aki küszködik a második ligában, az olasz edző egy nagyon erős és felkészült csapatot küldött a pályára. Ilyen körülmények között kötelező volt a győzelem, és a játékosok értékbeli különbsége volt a döntő faktor.



Vessünk egy pillantást a formációra. Ahogy megszoktuk, az olasz tréner fiatal játékosoknak ad lehetőséget ebben a bajnokságban, azonban most a legjobb támadóival kezdte a mérkőzést. Ezt legjobban Loftus-Cheek és Batshuayi bánta, hiszen kikerültek a kezdőből, helyükre Hazard és Costa került. Ilyen kezdőcsapat Ellen a farkasoknak nem lesz esélyük, sok Chelsea szurkoló gondolhatta ezt.

Azonban az első félidő nem rólunk szólt, és a Wolves már az első percekben nagy nyomást gyakorolt Begovic kapujára. A negyedik percben kapufáig is eljutottak, ezután a kékek nagyobb odaadással kezdtek játszani. Ennek ellenére rengeteg hiba került a gépezetbe, nagyon sok egyszerű passzt rontottak el, így ritkán alakítottak ki helyzeteket. Szembetűnő volt, hogy a kékek a jobb oldala sokkal erősebb volt, Moses és Willian jól játszottak, de ez nem volt elegendő.



A bal oldal szinte nem is létezett, Hazard nem volt eléggé motivált és többször eltűnt a pályán. Pedro nem érezte jól magát bal oldali szélsőként, az ellenfél játékosai rendre otthagyták őt, a védekezésben keveset tudott segíteni. Az előző mérkőzéseken is látszott, hogy Pedro előbb kellene helyezkedjen, de most vált ez egyértelművé. Nem csoda, hogy az első félidő gól nélkül zárult, a védelmünk eléggé stabil volt.

A szünetben Conte nem bánt a játékosaival kesztyűs kézzel, hiszen sokkal akaratosabban és motiváltan rúgták a bőrt a második játékrészben. A játék jelentősen javult, nagy volt a labdabirtoklási arány, de mégsem jelentettek veszélyt az ellenfél kapusának. Ez a félidő hasonlított a Burnley elleni mérkőzésre, csak most az idegeni csapat gólt tudott szerezni, egy nagyszerű ellentámadásból Pedro révén.



A gól megváltoztatta a játékképet, a londoniak egyre jobbak voltak, míg a farkasok nem tudtak válaszolni Pedro fejesére. Conte a védelmet stabilizálta Azpilicueta és Kante behozásával, és a kékeket nem tudta megzavarni az otthoni gárda. A végén Costa is betalált, aki végig agresszívan focizott, de a gólon kívül sok veszélyt ő sem jelentett Ikene kapujára.



A kékek magabiztosan nyertek és sok energiát nem vesztettek el. Conte tudta, hogy minimális erőbedobással is teljesíthető ez a feladat, és végig az ő együttese volt fölényben. Wolves nem tudta a Liverpool elleni játékát nyújtani, eléggé tompák voltak, így Chelsea győzelme nem volt veszélyeztetve. A londoniak búcsút inthetnek második ligás ellenfeleknek, hiszen márciusban a United látogat a Bridge-re, akkor nem lesz ilyen egyszerű a továbbjutás.




    Vissza...
aaronvankai @ 2017. Feb. 24., 17:54    

 




    1.CChelsea37+4890
    2.Tottenham36+4880
    3.Liverpool 37+3373
    4.Man City36+3472
    5.Arsenal36+2969



 
Costa21 2010-
Hazard16 1510-
Pedro12 840-
Willian11 740-
Alonso600-





Leicester City 0 - 3 Chelsea

Összefoglaló



Chelsea 4 - 1 Peterborough

Összefoglaló

összes videó