Első az utolsó ellen az utolsó fordulóban. Bajnoki örömjáték közepette köszön el John Terry a Stamford Bridgetől
Ahogyan 2015-ös PL-diadalunkkor, idén is a Sunderland vendéglátójaként fejezzük be a bajnokságot. A helyzet annyiban változott azóta, hogy az északnyugatiak biztos kiesőként üdvözlik majd a pályára kivonuló angliai bajnokot, a Chelseat.
A csapat mondhatni, elköszön a Stamford Bridge-től, a keret nagy része csak egy kis időre, de egy valaki játékosként nagyon valószínű, hogy örökre. A Kapitány, a Vezér, a Legenda: JOHN TERRY. A csapatunkat 22 éve szolgáló angol középhátvéd a szezon második felében jelentette be, hogy az idény végeztével szögre akasztja a csapatkapitányi karszalagot. A folytatásról még nincs megbízható információ, a legtöbb sajtóorgánum Amerikát tartja a legesélyesebb folytatási opciónak, de olyan pletykák is terjengenek, hogy Terry ezt követően későbbi edzői pályáját szeretné megalapozni.
Majdhogynem lényegtelen mi lesz vele, egy biztos, a vasárnap délután róla is fog szólni. Hétfőn, a Watford ellen is megkapta a lehetőséget, amit sikerkovácsunknak, Antonio Conténak góllal hálált meg. Terry ünnepeltetése "meg is ágyazhat" egy újabb tartalékolásnak, ugyanis jövőhét szombaton a duplázásért szállunk harcba a Wembleyben, az Arsenal elleni FA Kupa-döntőben. Bár nem küszködik csapatunk sérülési gondokkal, a kulcsjátékosok frissen tartása elsődleges cél lehet vasárnap.
Egy apró tétje még lehet a mérkőzésnek. Amennyiben a 38. bajnokinkat is megnyerjük, a Mi csapatunk lehet az első a PL-történelmében, amelyik egy szezon alatt 30 győzelmet arat. Ha pedig nem vesszük figyelembe azt, hogy mióta nevezik az angol első osztály Premier Leaguenek, akkor egészen 1978-79-ig kell visszamennünk, hogy hasonlóan imponáló teljesítményről olvashassunk. 29 évvel ezelőtt a Liverpool szerzett ugyanennyi alkalommal 3 pontot.
E rekord kapcsán biztató jövőképet ad a történelem. Az elmúlt 24, Sunderland elleni meccsünkön csak négyszer szereztek legalább egy pontot a Fekete Macskák.
A hagyományokhoz hűen az utolsó forduló mérkőzései vasárnap egy időpontban, magyar idő szerint 16 órakor, zajlanak majd, s mivel a tabella többi részén még vannak kérdések (3-4-5. hely), a SpílerTV az Arsenal-Everton mérkőzést fogja közvetíteni, de annak végeztével élőben adják majd a trófea átadást és az ünnepi pillanatokat.
KTBFFH!!!