Név:
Jelszó:
  Farkasvadászat

Paul Lambert csapata, a Wolverhampton a Championship 18. helyén áll, 6 pontra a kieső zónától. Utolsó 5 hazai mérkőzéséből 3-at elveszített. Ezeket olvasva azt gondolhatnánk gond nélkül meglehet a mérkőzés. Igen ám, de a „Farkasok” a második liga helyett a kupában arattak eddig bravúrokat. Idegenben babráltak ki két PL-csapattal, előbb a Stoke-kal, majd hozzájárultak ahhoz, hogy a Liverpool januárja rendesen el legyen rontva. Ettől varázslatos az angol futballközeg.

Érdemes lehet komolyan odafigyelni a meccsre, főleg annak tudatában, hogy a Wolves a Burnley-hez hasonló stratégiával állhat ki szombaton, múlt hétvégén pedig ugyebár otthagytunk 2 pontot a Turf Moor-on. Érdekes statisztikái vannak egyébként soron következő ellenfelünknek. Alap taktikájuk a 4-4-2, mégsem csatárjaik a gólfelelősök, hanem két középpályásuk, a walesi David Edwards (8) és a portugál Helder Costa (9). Mind a ketten bevethetők lesznek.

Nálunk Terry az apróbb sérülése után játékra készen áll a híresztelések szerint. David Luizt helyettesítheti majd a meccsen, Nathan Aké pedig Marcos Alonso számára adhat lehetőséget a pihenésre. Emellett Fabregas kezdésére is számítanak az angol sajtóorgánumok.



Akét és Terryt is a kezdőbe jósolják


Túl nagy közös múltja nincs a két csapatnak. Legutóbb 2012 őszén játszottunk ellenük, akkor hazai közönség előtt gáláztunk és nyertünk 6-0-ra egy Ligakupa fordulóban. Ebben az évszázadban pedig eddig csak egyszer kaptunk ki tőlük (2011. január 5.: 0-1, PL).

Csalóka csapatnak tűnik a Wolverhampton. A kiscsapatok furfangjából fakadó veszély fennállhat, de aligha lennénk most olyan passzban, hogy ez komoly tényező legyen számunkra.

A mérkőzés magyar idő szerint 18 óra 30 perckor kezdődik.

KTBFFH!!!


    Vissza...
DaniDzsi96 @ 2017. Feb. 17., 23:32    

 




    1.CChelsea37+4890
    2.Tottenham36+4880
    3.Liverpool 37+3373
    4.Man City36+3472
    5.Arsenal36+2969



 
Costa21 2010-
Hazard16 1510-
Pedro12 840-
Willian11 740-
Alonso600-





Leicester City 0 - 3 Chelsea

Összefoglaló



Chelsea 4 - 1 Peterborough

Összefoglaló

összes videó