Név:
Jelszó:
  Láthatatlan győzelem

Több, mint 20 éve nem kellett második körös kupameccset játszanunk, de a tavalyi csodálatos szereplésünknek köszönhetően "liverpooli magasságokba" süllyedtünk. Ennek köszönhetően se tv-s adás, se stream. Lehet nem is baj, mert mire meglett volna a netes adás, addigra lemaradtunk volna az első félidő remek teljesítményéről és csak a második félidő küzdelmeit láthattuk volna.

Várható volt, hogy Conte mester változtat az eddigi felálláson és a taktikán is. Most először próbálta ki a 4-2-4-es rendszert, ami így utólag nem egy életbiztosítás még egy sokadosztályú kiscsapat ellen sem, Angliában.



Jó hír, hogy bele mert nyúlni a kezdőbe és fiatalokat is játszatott. A balhátvéd posztján debütált ifjú akadémistánk Ola Aina, aki szépen teljesített, belül a Cahill-Ivanovic páros szerepelt, valamint visszakerült "eredeti" posztjára Azpilicueta is.

Begovic a kapuban, Fábregas először kezdett Matic-csal az oldalán, és ahogy láttuk azt az előszezonban Loftus-Cheek feljebb tolva, szinte csatárként játszott, ezt külön említette többször is az olasz tréner, hogy lát benne potenciált. Eddig csereként remekül állt be az új belgánk, és most első teljes mérkőzésén rögtön 2 góllal hálálta meg a bizalmat "Batsman".

A két szélen Pedro és Moses szerepelt, utóbbi az újabb sikeres felkészülés után, most itt is ragadt a csapatnál és nem került kölcsönbe, eddig ez is jó döntésnek tűnik és remélhetőleg be is válik hosszú távon a nigériai támadó.

A mérkőzés alapvetően hazai kontroll alatt zajlott. Minden statisztikai mutatóban felülmúltuk az ellenfelünket, viszont így is csúszott hiba a gépezetbe. Sima és gyors 2-0-ás vezetést követően, az első félidő után, még gyorsan korrigáltuk a bekapott gólt és 3-1-gyel fordultunk a szünetre, ami úgy gondolom, hogy simán belefér és megnyugtató előny.



Ezzel szemben Pedro elég gyorsan felzárkóztatta a Bristol Roverst a második félidő elején. Egy buta szabálytalanság után tizenegyeshez jutottak a vendégek, amit értékesítettek is. Így maradt egy jó 40 percnyi idegeskedés, ami Chelsea fölénnyel telt el, de az egy gól különbség még is csak kicsi. Egy pici lesnek köszönhetően nem tudott mesterhármast elérni Batshayi a mérkőzés végén.

Összességében egy végig irányított és uralt meccset nyertünk meg, ahol egy nagyon motivált, egyre jobban támadó, de védekezésben még rengeteg hibát vétő csapatot láthattunk. Ezt a felállást nem biztos, hogy erőltetni kellene a későbbiekben, de nem is hiszem, hogy ilyet tenne Conte. A következő körben a Leicester City ellen játszunk, sokkal komolyabb ellenfél lesz a mostaninál.

Addig is készüljünk a hétvégére.



Chelsea (4-2-4): Begovic; Azpilicueta, Cahill, Ivanovic, (c), Aina (Terry 78); Fabregas, Matic; Moses, Batshuayi, Loftus-Cheek (Oscar 82), Pedro (Hazard 75).
Padon maradt cserék: Courtois, Chalobah, Solanke, Diego Costa.
Gólszerzők: Batshuayi 29, 41, Moses 31
Sárga lapos: Pedro 47

Bristol Rovers (4-2-3-1): Mildenhall; Leadbitter, Lockyer (c), Hartley, Brown; Sinclair, O Clarke; Bodin (Easter h-t), Lines, James (Taylor h-t); Harrison (Gaffney 66).
Padon maradt cserék: Puddy, J Clarke, Montano, Broom.
Gólszerzők: Hartley 34, Harrison 49.
Sárga lapos: Easter 71, Taylor 85

Játékvezető: Keith Stroud
Nézőszám: 39,266


    Vissza...
szata @ 2016. Aug. 26., 17:08    

 




    1.CChelsea37+4890
    2.Tottenham36+4880
    3.Liverpool 37+3373
    4.Man City36+3472
    5.Arsenal36+2969



 
Costa21 2010-
Hazard16 1510-
Pedro12 840-
Willian11 740-
Alonso600-





Leicester City 0 - 3 Chelsea

Összefoglaló



Chelsea 4 - 1 Peterborough

Összefoglaló

összes videó