Marco 2013 nyarán csatlakozott a Kékekhez a Vitesse csapatától, ötévest szerződést aláírva. A holland válogatott játékos támadó és védekező középpályásként játszik, jól kezeli a labdát, energetikus és passzaival jól irányítja a játékot.
Chelsea-s karrierjét egy korai elülső keresztszalag sérülés hátráltatta, amit a Ligakupában szedett össze. Hosszú felépülést követően 2014 márciusában térhetett vissza, ám a kemény munka ellenére nem tudta kiharcolni helyét a kezdő tizenegyben.
A következő szezont a Milan csapatában töltötte kölcsönben, ahol az elején kevés szerephez jutott, sőt, decemberben újabb sérülést szenvedett. Januárban térhetett vissza, és a szezon második felében rendszeresen számítottak is a játékára. A 2015/16-os szezon előtt kölcsönadtuk a Stoke csapatának, cserébe Asmir Begovicért. A téli átigazolási ablakban az angolok meggondolták magukat és visszavonták a szerződését, aminek köszönhetően a szezon hátralévő részét a PSV-nél tölti. Első alkalommal, amikor kezdőként számítottak rá, gólt szerzett a holland csapatnak.
Az U19-es és az U21-es holland keretben is szerepelt, utóbbival ott volt a 2013-es utánpótlás EB-n is. A fiatalok között Marco rendszeresen kapitányként szerepel. A felnőtt csapatban 2012 novemberében mutatkozott be, csereként állt be a németek elleni 0-0-ra végződött barátságos meccsen. Később, egy portugálok elleni barátságos meccsen szintén lehetőséget kapott.