Név:
Jelszó:
  Az arany nyomában


Antonio Conte abban a stadionban mehet mennybe, ahonnan elődei közül ketten is a pokolba kerültek...

A képlet egyszerű: ha a Premier League 37. fordulójának nyitónapján pénteken este akár csak egyetlen gólocskával is győzni tudunk a West Brom otthonában, véget ér a számolgatás és remény a Tottenhamnek, behúzzuk a klub történetének hatodik bajnoki címét. Ne essünk azonban abba a hibába, hogy félvállról vesszük a találkozót, már csak azért sem, mert az utóbbi években hasonló céllal jártunk a Hawthornsba, mint Michelle Wild az új MTK aréna kijelzőjére; legutóbbi 5 meccsünkből írd és mond, egyet tudtunk megnyerni, egy döntetlen és három vereség mellett... André Villas-Boasnak és Roberto di Matteonak ráadásul egy birminghami zakó után köszönte meg a vezetőség a közös munkát, a sors furcsa fintora, hogy az egy év alatt abszolút közönség kedvenccé váló Conte éppen itt érhet a csúcsra.

És ha már a jó öreg Antonio... Bevallom, az előző szezon megpróbáltatásai és hányattatása után személy szerint imádkoztam, hogy a jól fésült taljánt válassza Abramovich a szintén lehetőségként felmerülő Pep Guardiólával szemben, a mi tündöklésünk, valamint a City vergődése pedig egyértelműen engem igazolt (vagy mint minden, maximum Pintér Attilát...) Persze amit a csapattal művelt, abban szerintem legvérmesebb szurkolótársaim sem hittek. Az olasz mentalitás, az együttessel, a stábbal és a drukkerekkel kialakított viszony és nem utolsó sorban az a zseniális taktikai változtatás, amire egyetlen ellenfelünk sem találta, s talán még mai napig sem találja igazán az ellenszert mind-mind eredményre vezetett, melynek legédesebb gyümölcsét szüretelhetjük le ma este.



Ellenfelünk számára gyakorlatilag tét nélküli a találkozó, jelenlegi 8. pozíciójuknál már biztosan nem végezhetnek jobb helyen, s bár lejjebb még csúszhatnak, a kiesés már rég nem fenyegeti Tony Pulis alakulatát. Dolgos kis csapatként semmi extrát nem nyújtottak idén a #besztlíg-ben, 41 rúgott és 49 kapott góljuk is abszolút átlagosnak mondható. Az Arsenalt viszont elkapták (3–1), és a Tottenham erejéből is csak egy 1–1-es döntetlenre futotta itteni vendégjátékuk alkalmával. A gárda legeredményesebb játékosa a 8 gólos Salomón Rondón, a pillanatnyi forma viszont finoman szólva sem biztató, 6 meccs óta nyeretlen a kék-fehér mezes alakulat a PL-ben, 2 döntetlen és 4 zakó a közelmúlt mérlege.

Nálunk éppen fordított a helyzet, a Crystal Palace elleni meglepő, valamint a MU elleni megérdemelt vereséget leszámítva nyolc győztes találkozó áll a nevünk mellett legutóbbi 10 tétmérkőzésünkből, melyek között akadnak igazán kellemes emlékek is; a City, az Everton, vagy éppen az FA-kupa elődöntőjében a Tottenham elleni diadalt a mai napig örömmel idézzük fel. A hétfői, Middlesbrough elleni 3–0 hízelgő volt az általunk végérvényesen a Championshipbe taszított rivális szempontjából Öröm volt nézni, ahogyan Kanté nélkül is remekeltek a fiúk, az a statisztika pedig, hogy minden pályán lévő mezőnyjátékosunknak akadt lehetősége a gólszerzésre, mindent elárul a dominanciánkról. Az idei évben a szakértők és a játékosok által is a legjobbnak választott francia pénteki pályára lépése a mai sajtótájékoztató után megoldható, látva azonban a Fabregas-Matic középpálya összhangját kérdéses, hogy kit nevez a kezdőbe Conte.

Hallani hangokat, mely szerint jobb lenne a Stamford Bridgen, hazai pályán megnyerni és megünnepelni a bajnoki címet. Ebben a kérdésben a hétfőn 10. (kit érdekel Fabio kapálózása, nálam az assist és pont...) és 11. gólpasszát is kiosztó, ezzel abszolút rekordot beállító Cesc is állást foglalt, és maximálisan egyet értek vele: "Nem szabad játszanunk a tűzzel és egyrészt felesleges izgalmakat okozni magunknak, másrészt némi reménysugarat gyújtani a Spursnek. Biztos vagyok benne, hogy szenzációs fogadtatásban lesz része a csapatnak két utolsó hazai meccsén, ha már bajnokként, a Watford és a Sunderland sorfala mellett fut ki a gyepre." Ráadásul abban az esetben alighanem az eddig inkább epizódszerephez jutó játékosok is lehetőséget kapnának, amit egytől egyig meg is érdemelnek. Decemberben egy nyögvenyelős mérkőzésen, Diego erőszakosságának és iszonyatos bombájának köszönhetően nyertünk, most egy hasonló végeredmény sokkal többet jelentene három bajnoki pontnál.



Az ajtót kinyitottuk már egy ideje, fél lábunk már a küszöbön túl, amondó vagyok, tegyük meg az utolsó lépést is, hogy pénteken éjjel, valamint szombaton és vasárnap már Courtoisra, Azpira, Cahillre, Luizra, Alonsóra, Maticra (Kantéra), Fabregasra, Mosesre, Hazardra, Pedróra, Costára és persze a többiekre, valamint Antonióra és az ötödikre emeljük poharunkat!

BLUE IS THE COLOUR!


A mérkőzést a Spíler TV-n, vagy streamen 21:00-tól láthatjátok. Michael Oliver dirigál majd. Mindenkinek jó szurkolást.


    Vissza...
szata @ 2017. May. 11., 17:05    

 




    1.CChelsea37+4890
    2.Tottenham36+4880
    3.Liverpool 37+3373
    4.Man City36+3472
    5.Arsenal36+2969



 
Costa21 2010-
Hazard16 1510-
Pedro12 840-
Willian11 740-
Alonso600-





Leicester City 0 - 3 Chelsea

Összefoglaló



Chelsea 4 - 1 Peterborough

Összefoglaló

összes videó