Név:
Jelszó:

Klubismereti játék

 

Ezt a kis játékot azzal a céllal indítottuk, hogy mindenki kicsit jobban megismerje a csapatot - a részleteket is. Persze nem tétnélküli volt a verseny, értékes nyereményért folyt a "küzdelem" (az eredményt itt találjátok: URL).
Lentebb megtaláljátok a kérdéseket és válaszokat összefoglalva.

A kvízért köszönet Zenzonak és a többieknek, akik fáradoztak vele.

 

1.1 A Stamford Bridge stadionját egy híres skót építész tervezte, akihez az Anfield Road, Old Trafford és a Celtic Park pályáinak tervei is fűződnek. Ki ő?
Archibald Leitch

1.2 A Stamford Bridge építésekor először egy meglévő klubnak ajánlották fel, hogy az újonnan épített pályát használatra. Melyik csapat volt ez?
Az újonnan épült stadiont először a Fulham FC-nek kínálták fel, hogy költözzön oda, de a ma is jó nevű klub nem akarta elhagyni a Craven Cottage-t.

1.3 Miután ez a klub nem fogadta el az ajánlatot, Henry Augustus (’Gus’) Mears majdnem eladta a területet a Nagy Nyugati Vasúttársaságnak, hogy széntárolót létesítsen a területen. A legenda szerint miért döntött Mears mégis a stadion építése mellett?
Ezt a kérdést nagyjából tisztáztam a bevezetőben*, a lényeg tehát a kutyaharapás, mint égi jel. (*A kérdés úgy szólt, hogy a legenda hogyan szól... a legenda lényege pedig mindig valami misztikum, az pedig Mears és Parker esetében nem más, minthogy Mears kutyája, egy skót terrier megharapta Mears kollégája, Parker lábát. Mears pedig nagyon hálás volt Parkernek, amiért nem csinált nagy balhét a dologból, a harapást pedig égi jelnek vette: az Úr azt akarja, hogy elfogadja Parker ajánlatát. Így a kutyaharapás kulcsmomentum)

1.4 Chelsea Fc beceneve ekkor még a
„Pensioners” (nyugdíjasok) volt, melyet a közeli Royal Hospitalból idelátogató vendégül látott veterán katonákról kapott.

1.5 A Chelsea FC megalakulásakor a Southern League nem vette fel soraiba az új klubot, mert két klub is megvétózta a felvételt. Mely két klub volt ez s végül melyik liga engedélyezte az indulást?
A másik tisztázott kérdés: a három válasz a Fulham FC, a Tottenham Hotspur és a Football league.

 

2.1 A Chelsea Fc az első bajnoki cím megszerzésének szezonjában (1954/55) a klub történetének legmagasabb átlag nézőszámát is elérte. Átlagosan mennyien látták a bajnok Chelsea-t a Stamford Bridge-en? (Figyelem! A Bridge mainál több nézőt tudott fogadni)
48.302 néző

2.2 A Chelsea mindezidáig legidősebb aktív játékosa Dick Spence volt, aki 1947. szeptember 13.-án a Bolton Wanderers elleni találkozón 246. alkalommal – és utoljára - húzta fel magára a Chelsea-mezt. Mennyi idős volt a derék szélső?
39 éves (39 éves és 57 napos volt, mikor utoljára pályára lépett a Bolton ellen a Stamfordon)

2.3 A 13-as mez korábban nem volt túl kelendő a futballban. Jelenlegi viselője Michael Ballack, aki William Gallastól "kapta" azt. Ki viselte először a 13-ast?
A 13-as mez tényleg nem volt kelendő, hiszen mindössze hárman viselték eddig, így a jó válasz Kevin Hitchcock kapus, aki 135 találkozón védhette a Chelsea kapuját, 30 gól nélküli mérkőzés mellett. Gallas tőle örökölte meg a tizenhármast.

2.4 A Chelsea fennállása során igen későn, tudhatott a soraiban először színes bőrű játékost. Ki volt az?
A helyes válasz Paul Canoville, aki Ken Bates alatt került a klubhoz első néger játékosként. Bates nagyot harcolt a Chelsea lelátóin akkoriban gyakran és nagy számban feltűnő huligánokkal, s mindmáig ható diadalt aratott a legvadabb szurkolók ellen azzal, hogy többször is nyilvánosan védelmébe vette Canners-t. Akik egészen tegnapig vártak a válaszadással, azoknak nagy segítséget jelenthetett a .com-on megjelent cikk, hiszen most jelent meg Canoville életrajzi könyve Black and Blue (Fekete és Kék) címmel, a cikkben pedig benne van, hogy Cannoville volt az első fekete játékosunk.

2.5 A Chelsea híres arról, hogy „nemzetközi csapat”. Volt-e valaha igazolt kanadai játékosa a Chelseanek?
Igen, volt (Bob McAuley skót-kanadai kettős állampolgár 1932-'36 közt - Az egész kérdés onnan indult, hogy - remélem sokatoknak nem mondok vele újat - az angol hivatalos főoldalon van egy rovat, az "Ask statman", amely nagyjából havi rendszerességgel jelentkezik. Itt a szurkolók, érdeklődők a klub alkalmazott statisztikusát, Paul Duttont kérdezhetik a Chelseavel kapcsolatos dolgokról. S ebben volt egy kérdés egy kanadai származású illetőtől, aki nemzete és a Chelsea kapcsolatait kereste. Dutton válasza rövid volt: egy ilyenről tudott beszámolni a Morgan névre hallgató illetőnek. Ez az egy pedig Craig Forrest, aki nem első számú kapusként az Ipswitchtől kölcsönben volt a klubnál, s ’97-ben 3 mérkőzésen jutott szóhoz. Na ez alapján gondoltam, hogy felteszem a kérdést egy olyan csavarral, hogy volt-e igazolt(!) kanadai játékosunk, amire ez alapján feltételeztem a válasz egyszerű NEM. De az élet nem egyszerű, s mindig tartogat meglepetéseket. Most azt, hogy ez egy jóval komplexebb kérdés, mint először gondoltam, egy játékos válaszán keresztül tárta elém a sors: áldozatos kutatómunkájának köszönhetően talált egy játékost, bizonyos Bob McAuley-t, aki 1932 és 1936 közt játszott a klubnál fullback-ként, 66 mérkőzésen lépett pályára. Nos, McAuley, mint az a nevéből is lineárisan következik, skót volt, de nem csak és kizárólag. Bob barátunk ugyanis skót-kanadai kettős állampolgár volt... Skóciában született, de Montrealban nőtt fel, s itt is kezdett futballozni, s csak 26 éves korában igazolt szülőhazájába a Rangers-höz, ahonnan két szezon után került a Chelseahez. Így mivel McAuley kanadai állampolgár (is) volt, valamint a Chelsea igazolt játékosa, arra jutottam, hogy el kell fogadnom helyes válaszként. Így a ’nem’ válaszok helyett az ’igeneket’ kellett kipipálni. A sima igen válaszokért is jár a pont, lévén a kérdés végén nem volt ott a "ha igen, ki?" kitétel. Azonban azokat, akik – merthogy voltak ilyenek is – olyan választ adtak, hogy igen, Craig Forrest, sajnos nem fogadhattam el, hiszen ez téves válasz, függetlenül attól, hogy az 'igen' helyesen szerepelt a válaszban.).

 

3.1 Egyik jelenleg is játékosunk londoni születésű, s gyermekként gyakran fordult meg a Stamfordon, családjával együtt. Fiatalként Kerry Dixont és Dennis Wise-t csodálta. Egy jelenleg is Premierleague csapat akadémiáján kezdett futballozni, s itt is kezdte pályafutását. Ezt a csapatot jelenleg egy ex-Chelsea játékos irányítja, mégpedig az, akinek a helyére igazolták. A jelenlegi Stoke ásza („gólpasszkirálya”) volt az, aki – akkoriban még a Derby játékosaként – jól induló pályafutásának megbicsaklásáért felelős. Ki ez a kerettag?
Ő bizony Joseph John Cole, közismertebb nevén Joe Cole. Joey London egyik belső kerületében született Chelsea szurkoló családban, így gyakran megfordult a Stamford Bridge-en, s kisgyermekként Kerry Dixont és Wise-t is láthatta játszani. A West Ham United akadémiáján kezdett futballozni, rendre szerepelt a korosztályos válogatottban, s már ekkor 10M fontot adott volna érte Sir Alex, de a kalapácsosok nem engedték el, s a bajnokságban épp a ManU ellen mutatkozhatott be 1999 januárjában. A WHU-t pedig jelenleg ugye Zola irányítja. 2000 tavaszán történt, hogy Rory Delap kemény belépője után eltörött a lába, s pályafutása megtorpant. A 2002-2003-as idényben a kalapácsosok azonban kizúgtak az élvonalból, Joe pedig nem követte őket a másodosztályba, a válogatottság miatt fontos volt számára, hogy az élvonalban játszhasson. A ManU újra csábította, de végül a Chelsea menedzsere, Ranieri leszurkolt érte 6,6M fontot, mondván: "Zola távoztával szükségem lesz egy cselezni jól tudó játékosra, s Joe képes erre".

3.2 Egy jelenleg is a klubhoz kötődő személy, mondhatni a klub emblematikus figurája. Az illető, akit keresünk, volt a második, aki kétszer egymás után is a Chelsea Év Játékosa szavazáson győzni tudott. De nem csak ebben duplázott. Edzőként is kétszer ült már a Chelsea kispadján, s mindkétszer úgy, hogy leendő utódja a nézők közt tekintette meg az általa dirigált együttest. Legutóbb az ellen az együttes ellen vezethette győzelemre a Chelseat, amely együttessel korábban utoljára PL edzőként találkozott. Ki ő?
A helyes válasz Ray Wilkins. Jelenleg ugye másodezdőként van a klubnál. John Hollins után ő volt a második, aki '76 és '77-ben kétszer egymás után első lett az év Chelsea játékosa szavazáson. Kétszer ült már a Chelsea padján, mérlege így 100%-os (egyetlen másik Chelsea edző sem tud ilyen mutatót felmutatni :) ). Ray először Vialli alatt volt másodedző, s Vialli távozta után Rix-szel együtt első számú edzőként vezethette győzelemre a Chelseat a St. Gallen elleni UEFA Kupa mérkőzésen. A győztes találatot az akkor az Intertől kölcsönben szereplő, jelenleg Roma játékos Panucci szerezte. Ranieri pedig már a nézők közt tekintette meg a mérkőzést, akit másnaptól már hivatalosan is edzőként tartottak nyilván a klubnál. Wilkins korábban a Fulham edzőjeként pont a Watforddal találkozott, (s kapott ki 2-1-re) '98 májusában, most pedig februárban ugye pont a Watford elleni FA kupa mérkőzésen vezethette győzelemre a Chelseat. Amely mérkőzést Hiddink a nézők közül tekintett meg :) Hát ez a Wilkins saga...

3.3 A hatvanas évek elejének fantasztikus csatára, Jimmy Greaves három rekordot is tart a klubon belül mind a mai napig. Melyek ezek?
Elérkeztünk hát ide is, a "legtöbb gól egy szezonban 43, legtöbb gól egy angol bajnoki szezon alatt 41, legjobb gólátlag 0,78 meccsenként" válaszokat vártam, de sok mást is elfogadtam. (A legérdekesebb kérdés azonban Jimmy Greaves nevéhez és rekordjaihoz kapcsolódik. A klub korábbi nyolcasa, tízese és tizenegyese (érdekes, hogy egy ekkora gólvágó nem viselte a kilences mezt) két rekordját a legtöbb versenyző megtalálta, így a harmadiknak elfogadtam sok mást is. Az általam várt válaszok: legtöbb gól egy szezonban (43), legtöbb gól egy angol bajnoki szezon alatt (41), s a legjobb gólátlag, 0,78 meccsenként. Ezek azok az abszolút rekordok, melyeket a klubon belül Jimmy Greaves tart. Az első kettő volt, ami általában előfordult, harmadikként pedig megjelentek a legtöbb mesterhármas, a bemutatkozó mérkőzésen egészen fiatalon szerzett találat, a századik bajnoki találat legfiatalabban, vagy a legtöbb gól egy mérkőzésen. Ezeket harmadikként egytől-egyig elfogadtam, lévén helytálló megállapítások, mégha - ahogyan azt sokan oda is írták - legutóbbi rekordot nem egymaga tartja, mégha ezt háromszor is meg tudta tenni. Az, hogy kétszer végzett angol gólkirályként, nem igazán lényeges, hanem hogy mennyivel s hogy klubon belül (is). Érdekes adat, hogy mikor ő pályán volt, a Chelsea nem kapott ki, s valahol rekordnak mondható, de mégsem... a többi pedig a kérdés értelmezéséből adódó probléma: szép, hogy az angol bajnokság abszolút gólkirálya, de ez nem klubon belüli rekord. Csakúgy, mint a válogatottra vonatkozó adatok.)

3.4 A középpálya motorja, Frank Lampard igen sok találatot jegyez már a Chelseanél, ő a biztos lábú büntető lövőnk, a szabadrúgások koronázatlan királya, de gólpasszai, beívelései, szögletei is sokszor juttatták találathoz a klubot. Lábbal tehát remek. De hány gólt szerzett a leggólerősebb középpályásunk fejjel?
Tehát a válasz 6 vagy 7.

3.5 Nagy visszhangot keltett az idei Old Traffordon rendezett Manchester United – Chelsea találkozó, mivel a találkozó 3-0-ás végeredménye majdhogynem kuriózumnak számít, ritkán kapnak ki a Kékek 3 góllal. A mostani kérdés egyel tovább megy: mikor kapott ki utoljára a Chelsea 3 gólnál többel a bajnokságban és ki volt az elkövető?
A Chelsea utoljára a '96/97 szezonban az Anfielden kapott ki 3 gólnál többel a bajnokságban: Liverpool-Chelsea: 5-1.

 

4.1 Ki volt José Mourinho első igazolása?
Ő pedig Paulo Ferreira volt. 2004 nyarán José Mourinho elsőként Ferreirát csábította a Stamford Bridge-re, tudván, hogy a Real Madrid is kereste a kiváló, mindkét szélen bevethető védő kegyeit.

4.2 A Stamford Bridge mai tulajdonosa:
Chelsea Pitch Owners (A mai Stamford Bridge bizony nem a klubtulajdonos, Abramovics kezében van, s már nem is a Mears-ek tulajdonában. A Stamfordot egy szurkolók által alapított részvénytársaság, a Chelsea Pitch Owners tulajdonolja, amelyben 3 fontért jegyezhetnek részvényt a drukkerek.)

4.3 Igaz-e, hogy Ken Bates elnöksége alatt első ízben a Stamford Bridge lelátóin a rövid hajviseletet dicsőítő emberek szélsőjobboldali nézeteket vallva jelentek meg, míg elnökségének második periódusában már egy egészen más okból, az akkori edző iránti tiszteletből borotválták le hajukat a szurkolók?
Igen, igaz. Az első időkben bizony szélsőjobbos kopaszok lepték el sokszor a lelátókat, s Ken Bates-re várt az ügy megoldása. Mivel az ő uralkodása alatt került a klubhoz az első néger játékos, Canoville, azzal, hogy többször nyilvánosan is kiállt mellette, ő maga is célponttá vált. Bates azonban megoldotta a huligán-problémát. Gianluca Vialli azonban nagy népszerűségnek örvendett a klubnál, így nemsokkal később már Vialli tiszteletére borotválták fejüket tarkopaszra a kilátogató szurkolók.

4.4 A Chelsea múltjában nem volt ritka, hogy játékos-menedzserek egyengették az aktuális keret útját. Olyannyira nem, hogy gyors egymásutánban három ilyen edzője is volt a klubnak. Kik ők s milyen sorrendben követték egymást?
A helyes válasz Hoddle-Gullit-Vialli. Mindhárman játékosedzőként tevékenykedtek a klubnál. Hoddle két szezon alatt 31 mérkőzésen lépett pályára. Első idényében FA kupa döntő s KEK elődöntőig jutott a Chelseavel, de a bajnokságban a 11. helynél jobbra nem futotta. Hoddle 3 éves működése alatt egyetlen trófeát sem szerzett, mégsem dolgozott rosszul, javuló eredményeket tudott felmutatni, s rakta le az "új Chelsea" alapjait, az ő kezdeményezésére került a klubhoz Mark Hughes, valamint a világszenzáció Ruud Gullit. Aki Hoddle távozása után ugyancsak játékos-menedzserként funkcionált. Hívó szavára világsztárok érkeztek a klubhoz, Zola, Di Matteo, Lebouf, Flo, Poyet s a Juventussal épp BL-t nyerő Vialli. A "szexi-futball"-t játszó Chelseaért - így nevezték a Fekete Tulipán csapatának technikás, látványos játékát - rajongott a közönség. A pletykák azonban úgy tartják, hogy Gullit nem kezelte jól a főnökséget, diktátorrá lett, még a vele nagyon jóban lévő Vialli is megorrolt rá. Gullit távoztával pedig az olasz került a klub élére, szintén játékos-menedzserként. Vialli egyik legemlékezetesebb húzása a VFB Stuttgart elleni KEK döntő volt, mikor Zolat nem jelölte a kezdő csapatba, ám a döntő a második félidő közepéig 0-0-ás döntetlenre állt. Vialli úgy döntött, Flo-t lecserélve maga mellé állítja be Zolat, a "Kis Lord" pedig húsz másodperccel beállása után megszerete a mindent eldöntő találatot. Vialli 1998 februárja és 2000 szeptembere közt állt a csapat élén, úgy, hogy soha korábban nem dolgozott edzőként, mégis a klub addigi legsikeresebb edzője lett. Nemzetközi porondon pedig mindmáig ő a "király", két nemzetközi kupadöntő megnyerésével. Ám a klub sztárjaival való összetűzései miatt ő is távozni kényszerült.

4.5 A Chelseanek van egy 'UEFA Super Cup' győzelme. Ezen a mérkőzésen a jelenlegi Chelseaből ketten is ott voltak. Kik ők?
A válasz, amit vártam Hiddink és Wilkins volt. Wilkins ugyanis coach-ként szolgált a csapatnál akkoriban, a szuperkupa döntőt pedig akkor az ellen a Real Madrid ellen vívtuk, amelyet Guus Hiddink vezetett. Többek válaszában Hiddink mellett azonban Terry szerepelt, aki akkor már a klubnál kerettag volt, s noha sem a kezdőben nem szerepelt, sem a padon, valószínűleg a backgroundban - a technikai zóna hátsó soraiban - vagy a nézőtéren ott volt. Így ez a válasz is elfogadásra került. Sőt, volt még 1 megjelölhető személy, mint utóbb kiderült, (más kérdés, hogy őt senki sem tippelte meg, hanem kdako kolléga jelezte számomra, ő pedig Le Saux, aki '98-ban kezdőként lépett pályára, most pedig a klub nagykövete... tehát nem ketten, hanem négyen is ott voltak.

 

5.1 Egyik jelen kerettagunk ott született, ahol egyik kedvenc ex-Chelsea-s játékosa, Marcell Deasilly is. Ki ő?
A hely Ghána fővárosa, Accra, a válasz pedig Essien.

5.2 Ki volt az első nem brit menedzser, aki megnyerte az angol FA Kupát?
Ruud Gullit! Edzősködésének első szezonjában - 1997-ben - FA Kupát nyert, ez volt a Chelsea első nagy sikere 26 év után, a '71-es KEK győzelem óta.

5.3 A Chelsea történelemkönyvébe örökre bekerült egy név, aki a klub ezredik találatát szerezte. Ki ő?
Itt természetesen a Premierleague-re vonatkozott a kérdés, de a legtöbben ezt tudták, aki pedig nem, az kérdezett, helyesen, a helyes válasz pedig - talán meglepő módon - nem egy csatár, sőt még csak nem is középpályás, hanem Alex, a Sunderland elleni 5-0-ás győzelem alkalmával talált be.

5.4 Idén Scolari irányítása alatt a Chelseavel majdnem megesett az a szégyen, hogy a Big4 tagjai közül majdnem minden pontot elvittek a Stamfordról s idegenben is, de Kalou megmentette a brazil világbajnok-edző becsületét a Manchester elleni egyenlítő találattal. Korábban mikor fordult elő az a szégyen, hogy az Arsenal-Liverpool-Manchester United trió oda-vissza elverte a Chelseat?
Voltak évszámok, de többnyire azért sikerült megfejteni: soha. Ez még soha egyetlen Chelseavel sem esett meg. És nem is fog!

5.5 Az utóbbi időben már hozzászokhattunk, hogy a Chelsea jó helyen zár a bajnokságban, ami rendre pozitív gólkülönbséggel párosul : ) Kérdés: mikor zárt utoljára negatív gólkülönbséggel a gárda a bajnokságban?
Mint mondottam, ehhez nem kell a távoli múltba tekinteni. Még csak a PL kezdetéig sem kell visszamenni, csak az 1994/1995-ös szezonig. A '89/'90-es szezonban, az első osztályba való visszakerülés évében még sikerült az ötödik helyet megcsípni, ezután azonban hat szezonon keresztül a 11. és a 14. hely közül kényszerültünk választani. A helyes válasz pedig ebben a sorban található:
90/91 - 11. hely -- (-11) gk
91/92 - 14. hely -- (-10) gk
92/93 - 11. hely -- (-3) gk
93/94 - 14. hely -- (-4) gk
94/95 - 11. hely -- (-5) gk
95/96 - 11. hely -- (+2) gk

 

6.1 Ki az a játékos, aki tagja volt a Chelsea első bajnokcsapatának, majd később egy városi riválisnál is játszott, és edzőként olyan játékosok kerültek ki a keze alól, mint Joe Cole és Frank Lampard?
Peter Brabrook. A megoldáshoz meg kellett nézni az 1955-ös csapat névsorát, majd azt, hogy kik játszottak később a West Hamnél – az ugyanis gondolom egyértelmű volt, hogy Lampardék hol pallérozódtak. Peter Brabrook wikipedia-adatlapján is meg van említve, hogy visszavonulása után utánpótlásedző lett belőle a WHU-nál, és Cole-ék is nála tanulták az alapokat. Chelsea-pályafutásáról fontos tudni, hogy 1954 és 1962 között 251 meccsen 47 bajnoki gólt szerzett.

6.2 Ki volt Dave Sexton, a KEK-győztes csapat menedzserének első igazolása, amikor a klubhoz került 1967-ben?
Alan Birchenall. A válaszhoz meg kellett nézni, hogy abban az évben kiket igazolt a Chelsea, és csak az említett csatár érkezett. A Sheffield Unitedtől jött, majd 1970-ben a Crystal Palace-hez távozott. A három szezon során remek csatársort alkotott Osgooddal, 75 bajnokin 20 gólt szerzett.

6.3 Dave Sexton 1971-ben a KEK-győzelemig vezette a csapatot. Ki volt ekkor a kapitány?
Ron Harris. A kiváló védő 1966-ban, mindössze 22 évesen lett csapatkapitány, Terry Venables távozása után, bár olyan nagyságok játszottak az együttesben, mint Peter Bonetti vagy Osgood. Harris egészen 1975-ig maradt cséká, akkor Ray Wilkins kapta meg tőle a karszalagot. Vagyis az 1971-es KEK-döntőben Harris emelhette magasba az egyesület első nemzetközi trófeáját.

6.4 A Chelsea egy legendás játékosa, akinek hamvait 2006. március 1 óta a Shed End felöli büntetőpont takarja, az év legjobb játékosa címet is elnyerte a klubon belül. Melyik évben volt?
Természetes Peter Osgoodról, a Stamford Bridge királyáról van szó (érdemes meghallgatni a róla szóló dalokat!), aki 1973-ban lett a legjobb futballista.

6.5 A Chelsea kabalaállata természetesen az oroszlán. Milyen névre hallgat a Chelsea Lion?
Stamford. Sokszor lehet látni a meccsek előtt a Chelsea-mezes oroszlánt. Ne vitassuk, az álommunkák között előkelő helyen áll Stamfordnak lenni…

 

7.1 A Ferencváros 2004 őszén az UEFA-kupa csoprotkörében szerepelt, és több nagy európai csapattal is megmérkőzött. A zöld-fehérek nemzetközi kupaszereplése során több egykori és később Chelsea-játékos is Budapestre látogatott. Hányan voltak és kik ők?
Öt nevet kellett megtalálni: Dennis Wise (Millwall, játékos-edző), Jody Morris (Millwall), Ray Wilkins (Millwall, másodedző), Ruud Gullit (Feyenoord, edző), Salomon Kalou (Feyenoord). Utóbbi kettőt a legtöbben megtaláltátok, de a Millwall nagyrészt kimaradt...

7.2 Melyik csapat ellen és milyen meccsen szerezte egyetlen gólját a Chelsea színeiben Paulo Ferreira?
A Colchester elleni FA-kupa mérkőzésen.

7.3 Kik volt az a kapus, akit ifjúságiként elutasított a Chelsea, majd később mégis megvette (250 ezer fontért)?
Kevin Hitchcock neve újfent előkerül a kvíz során, ugyanis ő volt az, aki 1988-2001 között volt a csapat játékosa, ám korábban ifiként nem szerződtették le.

7.4 Mikor volt az első nemzetközi mérkőzés a Stamfordon, ahol az angol ifik 9:1-re győzték le Hollandiát?
Jó régen, 1909. dec. 11.

7.5 Ted Drake volt a Chelsea első csapatépítésre odafigyelő vezetőedzője. Számos reformot hajtott végre, melyek a klub mai karakterét is meghatározzák. Mely változtatás NEM Drake nevéhez fűződik?
Mezszámozás bevezetése

 

 

 




    1.CChelsea37+4890
    2.Tottenham36+4880
    3.Liverpool 37+3373
    4.Man City36+3472
    5.Arsenal36+2969



 
Costa21 2010-
Hazard16 1510-
Pedro12 840-
Willian11 740-
Alonso600-





Leicester City 0 - 3 Chelsea

Összefoglaló



Chelsea 4 - 1 Peterborough

Összefoglaló

összes videó