Név:
Jelszó:

Damien Anthony Duff

 

Született 1979.márc.02. Ballyboden, Dublin (Írország)
Klubjai Blackburn Rovers, Chelsea, Newcaslte United, Fulham
sikerei angol bajnok (2005-2006), angol ligakupa (2002, 2005), angol Szuperkupa (2005)

Az ír szélső Duff pályafutását amatőrcsapatoknál kezdte karrierjét hazájában, majd 17 évesen Angliába, a Blackburn Rovershez igazolt, akkor még ifi játékosként. Az itt eltöltött 7 szezon során kijutott neki mindenből: kiesett csapatával a Premierleague-ből 1999-ben, ám 2001-ben visszajutott, majd a következő évben már Ligakupa győzelmet ünnepelhetett, s rendszeres tagja volt hazája válogatottjának a VB-n. A világtorna után a Manchester United már soraiban kívánta tudni a balszélsőt, ám Damien akkor még kikosarazta Sir Alexet. Egy évvel később azonban igent mondott a Chelseanek: Roman Abramovics első sokmilliós igazolása lett, 17 millió font ellenében lett a Kékek játékosa.

Claudio Ranieri gárdájában már rögtön a szezon első mérkőzésén, a Zilina (Zsolna) ellen pályára lépett 2003 augusztusában, s innentől stabil kezdőjátékosnak számított. Első évében hat gólig jutott.

2004-ben új edzővel s egy sor új játékossal is gazdagodott a Chelsea, Duff is vetélytársat kapott Arjen Robben személyében. A holland sérülése azonban az ír kezére játszott: sokáig ő volt az egyetlen bevethető ballábas középpályás. Csúcsformába lendült, így Robben mellett is rendszeres lehetőséghez jutott Mourinho 4-3-3-a jobb oldalán. A száguldó naranccsal alkotott párosa letéteményese volt a 2005-ös sikereknek: bajnoki cím és ligakupa győzelem. Számtalan gólpassz mellett 10 találatig jutott, köztük olyan emlékezetes gólokkal, mint a Manchester United-nek rúgott szabadrúgásgólja, vagy a Barca elleni BL találata. A következő szezonban újabb szélsőt kapott vetélytársként az ír gyorsvonat: Shaun Wright-Phillips érkezett. Ráadásul ismét sérülések hátráltatták, s Mourinho is kevesebb lehetőséget adott neki. Így a duplázásból csak 3 találattal vehette ki a részét. Felmerült benne a távozás gondolata, s mivel José nem garantálta neki, hogy a mérkőzések háromnegyedén játszani fog, távozott. A Chelseaben összesen 95(+30) mérkőzésen lépett pályára, s 14 találatig jutott.

A következő állomás a Newcastle United volt, ám a szarkák hajója süllyedőben volt: a neves csapat 2 szezonon keresztül sem tudott az első tízbe jutni, s a 08/09-es szezonban kizúgott a másodosztályba. Sokszor a Newcastle-nél is sérülések hátráltatták, így 2006-os sérülése óta nem igazán tudott maradandót alkotni. A Championshipbe már nem követte a vonalkódosokat, s az új szezonra a Fulham FC játékosa lett.

 

 

 




    1.CChelsea37+4890
    2.Tottenham36+4880
    3.Liverpool 37+3373
    4.Man City36+3472
    5.Arsenal36+2969



 
Costa21 2010-
Hazard16 1510-
Pedro12 840-
Willian11 740-
Alonso600-





Leicester City 0 - 3 Chelsea

Összefoglaló



Chelsea 4 - 1 Peterborough

Összefoglaló

összes videó