Név:
Jelszó:
  Visszapillantás :: No.24

Aligha kétséges, hogy a 2011/12-es szezonnak különleges helye van Gary Cahill szívében, talán még inkább igaz ez rá, mint csapattársaira.

Januárban érkezett hozzánk, akkor, amikor csapatunk éppen egy kisebb hullámvölgyet élt meg. Bemutatkozása nem váratott magára sokat, hisz már februárban sor került rá, igaz nem sikerült valami fényesen, mert csapatunk egy 3-0-s előnyt szórt el a Manchester Uniteddel szemben.

A Bajnokok Ligájában a nápolyi mérkőzésünkön debütált, amely estén egy kevésbé összeszokott párost alkotott a brazil David Luizzal a védelem közepén. Utólag elmondható, hogy az akkori formánkat tekintve szerencsésnek mondhatjuk csapatunkat, hogy csak egy 3-1-es vereséget szenvedtünk el.

Azonban John Terry sérülése következtében Cahill több játékidőt kapott, és így a David Luizzal való partnersége is virágzani kezdett. A Bolton Wanderers csapatában védőként is híres volt góllövési képességéről, amit már nálunk is megvillantott a Leicester és a Manchester City csapa ellen.

Terry visszatérése David Luiz sérülésével párosult, ami így ugyancsak biztosította Cahill helyét a védelem közepén, és így, kapitányunkkal az oldalán eddigi Chelsea mezben nyújtott legjobb formáját mutatta fel, beleértve a hazai Barcelona elleni mérkőzésen mutatott káprázatos teljesítményét is.

A spanyolok elleni visszavágó alkalmával láthattuk, amint egy sérülés miatt viszonylag korán el kellett hagynia a pályát, melynek következtében a bajnokság utolsó hónapját, illetve az FA Kupa döntőjét is ki kellett hagynia.

Figyelembe véve azt a tényt, hogy ennek a szezonnak még a Bolton Wanderers csapatával indult neki, Cahill számára nem is érhetett volna drámaiabb véget az idei kiírás, hisz egy héttel a müncheni Bajnokok Ligája döntője előtt felépülve végigjátszhatta mind a százhúsz percet, és végül a trófeát is a magasba is emelhette.

Mérkőzések: 16+3
Gólok: 2
Gólpasszok: 1
Pályán töltött percek: 1.596

(forrás: chelseafc.com)



A sorozat előző és következő része:
Visszapillantás :: No.23 (Daniel Sturridge)
Visszapillantás :: No.26 (John Terry)


    Vissza...
Japep @ 2012. Jul. 21., 10:47    

 




    1.CChelsea37+4890
    2.Tottenham36+4880
    3.Liverpool 37+3373
    4.Man City36+3472
    5.Arsenal36+2969



 
Costa21 2010-
Hazard16 1510-
Pedro12 840-
Willian11 740-
Alonso600-





Leicester City 0 - 3 Chelsea

Összefoglaló



Chelsea 4 - 1 Peterborough

Összefoglaló

összes videó