Név:
Jelszó:

A 2009/10-es bajnokcsapat
Az aranyérmesek:
     
  Petr Cech (kapus)

A 2004/2005-ös szezonhoz hasonlóan ismét ő nyerte az "Aranykesztyű" díjat (ezúttal holtversenyben), mely a legtöbb, kapott gól nélküli mérkőzésen védő kapusnak jár.

     
  Paulo Ferreira (hátvéd)

Nem ez volt a portugál hátvéd legjobb szezonja, szép lassan kezd kiszorulni a csapatból, és inkább már csak beugróként számítanak rá.

     
  Braniszlav Ivanovics(hátvéd)

A kőkemény szerb hátvéd a 2008/2009-es szezonban robbant be, és azóta rendkívül értékes tagja a védősornak. Két-három éve nem sokan gondolták volna, hogy befér a Terry, Carvalho, Alex, Ferreira fémjelezte védelembe, de az idő neki dolgozott.

     
  John Terry (középhátvéd)

Az előző szezonban még a Manchester City-be történő átigazolásával borzolták a kedélyeket, de a Kapitány maradt, és begyűjtötte harmadik bajnoki címét is a Kékekkel. Terry játéka sem volt annyira meggyőző, mint az öt évvel ezelőtti bajnoki cím alkalmával, de sajnos a sérülések és az idő múlása őt sem kerüli el. Jelenleg 29 éves, így még mindig van pár jó szezon a lábában. Terry számára rossz élményeket is hozott a szezon - magánéleti problémája miatt elvették tőle az angol válogatott csapatkapitányi karszalagját.

     
  Alex (középhátvéd)

A védelem brazil oszlopa hozta megbízható, hasznos játékát, bár valószínűleg szívesebben szerepelt volna még több találkozón.

     
     
  Ricardo Carvalho (középhátvéd)

Carvalho nagy harcot vív a csapatba kerülésért a nála fiatalabb Alex-szel és Ivanovics-csal, és a sérüléseknek (is) köszönhetően a portugál hátvéd egész sok mérkőzésig jutott a szezon folyamán. Tudásához nem fér kétség, de sajnos ő sem lesz már fiatalabb.

     
  Ashley Cole (balhátvéd)

A csapat egyetlen igazi balhátvédje, egyben posztja egyik legjobbja a Premier League-ben. Rendkívül fontos tagja a bajnokcsapatnak, akiről elmondhatjuk, hogy sikerült teljesen elfogadtatnia magát a Chelsea táborral, arsenalos múltja ellenére.

     
  Jurij Zsirkov (balszélső)

Az orosz szélső ügyes játékával, de ugyanakkor kissé gyenge fizikumával hívta fel magára a figyelmet. Nem sok mérkőzésen játszott kezdőként, de a jövőben még hasznos tagja lehet a csapatnak.

     
  Juliano Belletti (középpályás)

A brazil játékos eleve kiegészítő embernek érkezett, és ebben a szezonban is csak kevés alkalommal jutott szóhoz. Nagy valószínűséggel távozik is a szezon végén.

     
  Michael Ballack (középpályás)

A játékoskeret egyik legrutinosabb tagja, aki továbbra sem igazán találja helyét a csapat játékában. A meccsek legnagyobb részén pályára lépett, azokon is többnyire kezdőként, de nincs kizárva hogy egy egészséges Essien mellett kevesebb lehetőséget kapott volna.

     
  John Obi Mikel (középpályás)

Az egykori piroslap-gyűjtő ifjú titán az évek során "beérett", az idei bajnokcsapatnak is nagyon hasznos tagja volt.

     
  Michael Essien (középpályás)

A "Bölény" minden bizonnyal legszerencsétlenebb szezonját futotta; sérülései miatt mindössze 14 bajnoki találkozó jutott neki. Ősszel az APOEL elleni BL meccsen sérült le, majd tavasszal a ghánai edzőtáboran dőlt ki, és nem is épült fel a szezon végére. A csapat egyik lefontosabb játékosa, így reméljük a következő szezonja jobban sikerül.

     
  Frank Lampard (középpályás)

Saját bevallása szerint ez volt eddigi egyik legjobb szezonja. Ancelotti kezdetben erőltetett gyémánt-felállása nem igazán feküdt neki, de a szezon végére 22 gólt hozott össze a bajnokságban. Szokás szerint végigrobotolta az évet; mindössze két bajnokit hagyott ki. Megbecsülendő eredmény, hogy egyetlen sárga lapot sem kapott.

     
  Deco (középpályás)

A brazil-portugál irányító második szezonjában sem váltotta meg a világot, néhány villanás ellenére feledhető szezonja volt. Senki sem lenne meglepve, ha a szezon végén távozna.

     
  Joe Cole (középpályás)

Joey Cole bár továbbra is közönségkedvenc, makacs sérülései miatt egyre nehezebb bentmaradnia a kezdőcsapatban. Becserélését követően felélénkül a közönség, de a mutatott játék sajnos nem mindig tökéletes. Bajnoki mérkőzései csaknem felén csak csereként kapott lehetőséget.

     
  Florent Malouda (szélső)

A francia támadó is egyre jobban beilleszkedik a csapatba - ő is azok közé tartozik, akiknek két-három év is szükséges ehhez. A legtöbb bajnokin pályára lépett, és 12 gólt is szerzett.

     
  Salomon Kalou (csatár)

Az elefántcsontparti támadó idén sem győzött meg minden szurkolót, hogy biztos helye lenne a csapatban. Relatíve kevés lehetőséget kapott, és csak 5 gólt lőtt. Azt kijelenthetjük, hogy világsztár már nem válik belőle, de kiegészítő embernek még hasznos lehet.

     
  Nicolas Anelka (csatár)

Anelka saját bevallása szerint megtalálta számításait a Chelsea-nél, sok-sok csapat után itt érzi magát a legjobban. A pályán mutatott teljesítménye időnként hagyott kívánnivalót maga után, de így is 11 gólig jutott a bajnokságban.

     
  Daniel Sturridge (csatár)

Az ifjú csatárnak 13 bajnoki meccs után jár az aranyérem, de mindössze kétszer volt kezdő. Persze nem is várt el tőle senki többet első szezonjában, még sokat kell dolgoznia hogy egyszer Drogba helyén futhasson ki a kezdőcsapatban.

     
  Didier Drogba (csatár)

Drogba jóformán semmit nem változott az elmúlt hat évben - továbbra is hisztis, de megbízhatóan szállítja a gólokat. 29 bajnoki találatával ő lett a Premiership idei gólkirálya.

     
  Carlo Ancelotti (menedzser)

Ancelotti megítélése nem egyszerű. A Dupla megszerzése után (úgy hogy a bajnokságban minden egyes rangadót megnyert, és rekord mennyiségű gólt lőtt a csapat) talán furcsa ilyet írni, de edzőként mégsem "robbant" akkorát, mint Jose Mourinho. Fogalmazzunk úgy, hogy Mourinho munkássága jobban meglátszott a csapaton, mint Ancelottié, bár az eredmények kétségkívül jöttek. Dícséretére szóljon, hogy szezon közben időben váltott taktikát (a lépés, amit pl. Scolari nem tudott meglépni), és végül sikerült behúzni a bajnoki címet.




És akik nem kaptak aranyérmet, de pályára léptek a szezon folyamán (tíznél kevesebbszer):
     
  Jose Bosingwa (hátvéd)

A portugál hátvéd szezonját beárnyékolta súlyos sérülése, melynek köszönhetően mindössze 8 bajnoki mérkőzésen léphetett pályára.

  Henrique Hilario (kapus)

Hilario tökéletes cserekapus, beletörődött hogy Cech mellett csak nagyon ritkán juthat szóhoz.

     
  Ross Turnbull (kapus)

Harmadik számú kapusunk.

     
  Fabio Borini (csatár)

Olasz U21 válogatott támadó.

     
  Patrick van Aanholt (hátvéd)

Fiatal holland hátvéd.

     
  Nemanja Matics (középpályás)

Szezon közben igazolt szlovák-szerb kettős állampolgárságú játékos. A jövőben Ballack utódja is lehet, bár előtte áll még a sorban az egyre jobban teljesítő Mikel is.

     
  Sam Hutchinson (hátvéd)

Terry utódjának tartják; ebben a szezonban két bajnoki meccs jutott neki a felnőttek közt.

     
  Jeffrey Bruma (hátvéd)

Fiatal holland hátvéd.

     
  Gael Kakuta (középpályás)

A jövő egyik sztárja lehet, nem csoda hogy átigazolását megtámadta egykori francia klubja. A két klub végül megegyezett, és reméljük Kakuta neve nem csak az átigazolási ügy miatt marad fent, hanem sikeres karriert fut be a Chelsea-nél.

     
  Andrij Sevcsenko (csatár)

Az egykori Aranylabdás csatár, klubunk rekord-igazolása egyetlen bajnoki meccsen játszott az év elején, majd a Dinamo Kijevbe távozott.

     

 

 

 




    1.CChelsea37+4890
    2.Tottenham36+4880
    3.Liverpool 37+3373
    4.Man City36+3472
    5.Arsenal36+2969



 
Costa21 2010-
Hazard16 1510-
Pedro12 840-
Willian11 740-
Alonso600-





Leicester City 0 - 3 Chelsea

Összefoglaló



Chelsea 4 - 1 Peterborough

Összefoglaló

összes videó