Név:
Jelszó:
  Kistigrisek

Megújulásunk jegyében a csapat is megújul, következik Kozma András Kristóf bemutatkozó írása.



A hétvégi Hull City elleni mérkőzésen 2-0-ra nyertünk hazai pályán. Az első gólunkat Diego Costa szerezte, ami minden Chelsea szurkolónak, tehát nekem is nagyon kedvemre volt, mivel az elmúlt időkben hallottunk pletykákat, Costa esetleges Kínába távozásáról, meg balhéiról az edzőkkel szemben, de én azt láttam ezen a mérkőzésen (is), hogy küzd, harcol, szenvedéllyel játszik, ő akar ebben a csapatban játszani és a gólöröménél egyértelműen üzente mindenkinek; MARAD! Sok helyzetet dolgozott ki, jól játszott, reméljük sokáig megmarad mostani formája...

Gary Cahill számára is érdekesen alakult a mérkőzés. A meccs elején az ember valahogy úgy érezte, hogy ez nem az ő napja és, hogy semmi nem jön össze neki, a Masonnel való ütközés során ő is összeszedett egy kisebb sérülést, de utána nagyon összekapta magát, rengeteg fontos szerelése és blokkolása volt, ráadásul a győzelmünket bebiztosító gólt is ő szerezte, az ő sikereinek is különösen örülök, mert azért az utóbbi időkben ő is kapott nem kevés hideget-meleget, de rajta is látom azt amit az egész csapaton, hogy küzdenek, pont ezért vezetjük 8 ponttal a tabellát! Hozzá tenném, hogy neki sem lehetett könnyű átvészelni a Masonnel való ’randit’.. nem csak abból a szempontból, hogy ő is nagy fájdalmakat élhetett át, de lelkileg, hiszen az embert az is eléggé megviseli, hogyha véletlenül ilyen súlyosan sérülést okoz egy másik játékost, legalábbis engem emésztene a bűntudat!



David Luizt korábban a The Telegraph megválasztották a szezon legjobb hátvédjének, nem is hiába, minden meccsen látni ahogy küzd és egyre jobb formában van, Azpilicueta pedig szépen csendben klublegendává növi ki magát…

Pár szót a mi varázslónkról, Fábregasról, egyszerűen hihetetlenül szerethető játékos, elképesztő türelemmel bír, s Hull City ellen is ezt bizonyította, hiszen miközben simán beférne a kezdőbe, Conte csak s 70. perctől számított rá, amikor felküldte, ezen a mérkőzésen nem éppen legjobb formájában lévő Eden helyére, s rá tíz percre kiosztott egy zseniális gólpasszt… Már csak 2 embernek van több gólpassza a Premier Leagueben, az egyik Frank Lampard, a másik Ryan Giggs. Ha még így folytatja, egyszer csak újra a kezdőben találja magát!

Pedronak és Maticnak is volt már jobb meccse, itt most egyikük sem alkotott maradandót… Victor Moses nem játszott rosszul, csodálatos gólpasszt adott Costanák, még mindig sokat gondolkozom rajta, hogy az a passz hogyan jutott be oda középre, annyi láb mellett suhant el.. de ő is többre képes, például sokkal jobban játszott mondjuk a Tottenham ellen...

Hoztuk a kötelezőt. Lesz egy kitérőnk az FA Kupában, aztán jön két nagyon fontos rangadó. Addig is jó szurkolást.



Chelsea (3-4-3): Courtois; Azpilicueta, David Luiz, Cahill (c); Moses, Kante, Matic, Alonso; Pedro (Willian 69), Diego Costa (Batshuayi 85), Hazard ( Fabregas 69).
Padon maradt cserék: Begovic, Ake, Zouma, Chalobah,
Gólszerző: Diego Costa 45+7, Cahill 80
Sárga lapos: Kante 42

Hull City (3-4-2-1): Jakupovic, Maguire, Dawson (c), Davies (Niasse 59), Elabdellaoui, Mason (Meyler 20), Huddlestone, Robertson; Evandro, Clucas; Hernandez (Diomande 74).
Padon maradt cserék: Marshall, Tymon, Maloney, Bowen.
Sárga lapos: Dawson 6, Davies 25, Robertson 51

Játékvezető: Neil Swarbrick
Nézőszám: 41,605


    Vissza...
szata @ 2017. Jan. 26., 19:23    

 




    1.CChelsea37+4890
    2.Tottenham36+4880
    3.Liverpool 37+3373
    4.Man City36+3472
    5.Arsenal36+2969



 
Costa21 2010-
Hazard16 1510-
Pedro12 840-
Willian11 740-
Alonso600-





Leicester City 0 - 3 Chelsea

Összefoglaló



Chelsea 4 - 1 Peterborough

Összefoglaló

összes videó