Név:
Jelszó:

William Gallas

 

Született 1977.aug.17. - Asniéres-Seines (Franciaország)
Klubjai Caen, Olympiqe Marseille, Chelsea, Arsenal
sikerei francia másodosztályú bajnok (1996), Konföderációs Kupa-győztes (2003), angol bajnok (2005-2006), angol Ligakupa győztes (2005), angol Szuperkupa-győztes (2005), VB-ezüstérmes (2006)

A botrányos körülmények közt távozott védő akár ikonná is válhatott volna, helyette inkább közellenség lett a Stamfordon.

Már gyermekként a clairefontaine-i futballakadémia növendéke volt, 1995-től a másodosztályú Caen profi labdarúgója lett. Szinte rendszeres tagja lett a feljutó együttesben, a korosztályos válogatott tagjaként már ’96-ban U18-as EB-t nyert, várható volt, hogy lecsap rá egy él klub. 1997-től az Olympique Marseille labdarúgója lett, ahonnan 4 szezon után ugyanazon okból kellett távoznia, amiért később a Chelseatől is: vitába keveredett trénerével, amiért az szélsőhátvédként játszatta, így az OM eladólistára tette.

Ebben a szezonban már megismerhették a nevét Angliában, hiszen a Marseille színeiben játszott a Chelsea és a Manchester United ellen is, utóbbit a védő góljával győzte le az OM. 2001 nyarán 6,2M fontért öt évre a Chelseahez igazolt.

Eleinte Desaillyval, majd Terryvel alkotott masszív védőpárost. Első szezonja remekül sikerült, így az eladósodott klub vezetőiben felmerült a piacképes játékosok értékesítése, így a pletykák szerint Gudjohnsen és Hasselbaink mellett Gallas neve is az esetleges távozók listájára került. Gallas maradt, s játszott, nem is akárhogyan, a francia válogatott behívója sem váratott magára sokáig. 2003-ban már Gallas jelentette ki távozási szándékát, fizetésemelési szándékkal. Nyíltan kijelentette, olyan klubban kíván játszani, ahol trófeákat nyerhet. Roman Abramovics érkezése marasztalhatta, szerződését meghosszabbították, valószínűleg fizetése is emelkedett. Játékára azonban nem lehetett panasz, kiváló szezont futott, s Mourinho érkezése után is alapember maradt, holott a portugál hozta magával kedvenc középhátvédjét, Carvalhot is. Gallas és Terry azonban masszív védőpárost alkotott, 16 mérkőzést játszott a Chelsea kapott gól nélkül, mikor a két védő egymás mellett szerepelt. Teljesítményük nagyban hozzájárult a Kékek bajnoki elsőségéhez.

Az újkori első bajnoki szezon tavaszán Bridge sérülése miatt először kényszerült a Chelseaben is a balhátvéd pozícióba. A következő szezonban is maradt a kettős pozíció, bár időközben érkezett Del Horno is, ám a spanyol védő formája miatt gyakran kényszerült a „hálátlan” pozícióba. A 2005-2006-os szezonban 5 igen fontos találattal járult hozzá a címvédéshez, ám már 2005 októberében ismét arról beszélt, hogy új kihívásokra vágyik, s előkerült a fizetés kérdése is. 2006 májusára odáig fajultak a dolgok, hogy Billy nyíltan kijelentette, távozik a klubtól. „Új kihívásokra vágyom. Öt éve vagyok a Chelsea-nél: más bajnokságban is kipróbálnám magam”. Ekkor a Milan tűnt a legvalószínűbb célállomásnak, főleg, hogy már téma volt Sevcsenko Londonba szerződése. A Chelsea marasztalta volna a kiváló, ám nyavalygós védőt, a nyáron a VB után Gallas nem jelent meg a klub Los Angeles-i túrája előtti találkozón. Bár a Kékek hangoztatták, hogy a francia védő marad a Stamford Bridge-en, jelzés értékű volt, hogy a frissen érkezett Michael Ballack megkapta a 13-as mezszámot, melyet korábban Gallas viselt. Miután a játékos több ízben megtagadta a pályára lépést, a Chelsea csak a megfelelő ajánlatra várt. A Milan érdeklődése elhalkult, így „maradt” az Arsenal, melynek szintén meggyűlt a baja a maga Gallasával: Ashley Cole-lal. Az átigazolási időszak utolsó óráiban meg is született a megegyezés: a két játékos klubot cserélt. Gallas és a Chelsea ezután nyílt nyilatkozatháborút folytatott.

Wenger csapatában úgy tűnt, otthonra lelt: megkapta a 10-es mezt (Bergkamp-ét!), szeptemberben 9-én bemutatkozott, 23-án már első gólját is megszerezte, s bár kényszerűségből ott is játszott balhátvédet, láthatóan nem zavarta. Csapatkapitányi karszalagot kapott a francia mestertől, amit azonban nem a legmegfelelőbben hálált meg: problémák léptek fel az Ágyúsok öltözőjében is, a pletykák szerint Gallas összeveszett edzőjével és több játékostársával szintén. A botrány egy Gallas nyilatkozat után robbant ki, melyben a francia védő a csapat morálját és a fiatal játékosok hozzáállását bírálta. A 2009/2010-es szezont azonban szintén az Arsenalban kezdte, s első három meccsén 3 gólt szerzett, s továbbra is kimozdíthatatlannak látszik a kezdőcsapatból.

 

 

 




    1.CChelsea37+4890
    2.Tottenham36+4880
    3.Liverpool 37+3373
    4.Man City36+3472
    5.Arsenal36+2969



 
Costa21 2010-
Hazard16 1510-
Pedro12 840-
Willian11 740-
Alonso600-





Leicester City 0 - 3 Chelsea

Összefoglaló



Chelsea 4 - 1 Peterborough

Összefoglaló

összes videó