Név:
Jelszó:
  Na, akkor most már hajtsuk meg!

A lélekelemelő, Tottenham felett aratott siker után kedden pótoljuk a hétvégén elmaradt bajnokinkat. A Southampton lesz a vendégünk.



Mielőtt e sorok az aktualitás jegyében íródnának, érdemesnek tarom, hogy tegyünk még egy kitérőt a szombati FA-Kupa elődöntőre:

Még annak a meccsnek az előzetesében említettem, hogy elvártam Contétól, tanuljon a januári Spurs elleni vereségből, és az alapján készítse fel taktikailag a csapatot a szombati összecsapásra. Ki lehet mondani, megtörtént. Nem legjobbunkat nyújtottuk a szezon során, de én egy teljesen megkomponált műként értelmezem a szombat este látottakat. Antonio Conte tőrbe csalta Pochettinót, azáltal, hogy egy valamivel gyengébb támadósort küldött ki a pályára, Diego Costa és Eden Hazard jegelésével. Hagytuk kibontakozni a Spurst, akik szokás szerint dinamukus letámadásokkal operáltak. Ez ellen nem sokat tudtunk tenni. Egy szabadrúgás góllal és egy véleményes büntetővel hoztuk hátrányba riválisunkat, ám ők mind a kétszer tudtak is válaszolni.



Küzdelem 4-2 Játék


Conte nagy kockázatot vállalt, ugyanis arra várt, hogy az ellenfél kifárassza magát. Rizikós megoldás úgy eltervezni egy meccs menetét, hogy biztos vagy benne, mi lesz az eredmény 60 perc után. Olasz menedzserünk viszont hitt a csapatban, a srácok pedig meghálálták a bizalmat. A 61. percben érkezhetett is Costa és Hazard. Utóbbinak 14 perc kellett, hogy betaláljon. Matic bombája pedig mindent eldöntött. Szinte minden statisztikában jobb volt a Spurs: labdabirtoklás, kapura lövés, passz, szöglet. Mezőfölényüket azonban meddővé tettük. A győzelembe vetett harcias hit, olaszul ’grinta’, mi felénk borította a mérleg nyelvét. Négy gólunkból kettő rögzített helyzetből született és a legközelebbit is 11 méterről lőtték. Igazi olasz meló volt ez, mely bebizonyította, hogy brusztolással okafogyottá lehet tenni az előzetes erőviszonyokat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy David Luiz lett a meccs embere. Alapemberként azonban mégis formalitásnak nevezném remek teljesítményét.

Aki váratlant nyújtott, az Nathan Aké. Mindössze harmadjára volt kezdő, mióta visszahívtuk Bournemouthból. Merem állítani, hogy a Wembleyben is most játszott először. Az első félidőben nem volt meggyőző, de a második 45 percben olyan munkát tett le az asztalra a holland hátvéd, hogy minden addigi hiányérzetemet okafogyottá tette.

NA, DE AKKOR TÉRJÜNK VISSZA A JELENBE…


A szombati kupázás miatt természetesen kimaradtunk az aktuális fordulóból, de rögtön pótlunk. A jelenlegi 9. Southampton lesz a vendégünk kedd este. Igazi középcsapat idén is a Szentek, a náluk gyengébbekkel magabiztosan elbánnak, de a top 6-tal szemben nem sok vizet zavarnak. Nem árt tudni azonban, hogy ellenünk ebben az évtizedben javarészt tisztességesen helyt álltak. Több, mint két góllal csak egyszer győztük le őket az ominózus időszakban (2014. első napján 3-0 idegenben). Számos esetben ők szerezték az első gól az adott meccsen, így hátrány megfordítására kényszerítettek minket. Nyerni azonban csak 2013 telén és 2015 őszén tudtak. Levonható tehát az a következtetés, hogy ugyan sokszor megnehezítették a dolgunkat, de valahogy mindig megtaláltuk a módját a győzelem kiharcolásához. Itt van azért a mérleg erről az évtizedről: 5 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség. Október végén mi voltunk a vendégek, akkor magabiztos 2-0-s győzelemet arattunk Claude Puel csapata felett. A Ligakupa döntősének igencsak változatos a formája. Utóbbi 10 meccsén csak kétszer esett meg velük, hogy egymást követő két meccsnek ugyanaz lett a végeredménye. Múlt héten a Manchester City győzte le őket magabiztosan 3-0-ára, egy hónappal előtte pedig a Tottenham is megszerezte a 3 pont mindegyikét velük szemben. A helyi rivális, Bournemouth ellen gólnélküli döntetlent játszottak, viszont az sikerült nekik, ami például nekünk és a Liverpoolnak sem: legyőzni a Crystal Palace-t –szeszélyes egy alakultat mostanság.



Október végén Hazard és Costa talált be


Ha csak a bajnokiainkat vesszük szemügyre, akkor még azt is lehetne mondani, hogy az esélytelenség nyugalmában még gondot is okozhatnak, de a szombati sikernek nagy lökést kellene adnia kedvenc csapatunkon. Nagy pluszt adhat a meccsre az, hogy a S’oton dinamikus hátvédje, Virgil van Dijk hetek óta sérült, most sem lesz bevethető. Ellentétben a gólgép, Charlie Austinra, aki már edzéseket végezhet. Nálunk Gary Cahill van ugyanebben a helyzetben, de Conte elmondása szerint nem szeretné siettetni visszatérését. Így lehet, hogy Aké a kezdőben marad. Szombaton bizonyított Alli, Kane és Eriksennel szemben, miért ne mehetne ez neki Redmond, Tadic és Boufallal szemben is? Továbbá a Sky Sport értesülései szerint Diego Costa (akinek két gólja és egy asszisztja van a Szentek ellen) és Eden Hazard automatikusan vissza fog térni a kezdőbe.

Kezdés magyar idő szerint 20 óra 45 perckor.

KTBFFH!!!! Meg kell nyomni a végét, Srácok!


    Vissza...
DaniDzsi96 @ 2017. Apr. 25., 07:49    

 




    1.CChelsea37+4890
    2.Tottenham36+4880
    3.Liverpool 37+3373
    4.Man City36+3472
    5.Arsenal36+2969



 
Costa21 2010-
Hazard16 1510-
Pedro12 840-
Willian11 740-
Alonso600-





Leicester City 0 - 3 Chelsea

Összefoglaló



Chelsea 4 - 1 Peterborough

Összefoglaló

összes videó